Robert Capa világhírű fotójának köszönhetően 13 család kap otthont Madridban

A fotó Madrid egyik lebombázott épületéről készült, amint gyerekek játszanak a romok között. Évek munkájával felújították a házat, és a lakók visszaköltözhetnek az ingatlanba.

2021. március 14., 11:41

Szerző:

A magyar származású Robert Capa (született: Friedman Endre – a szerk.), legendás fotós, haditudósító második útján volt Spanyolországban 1936-ban, ahol az országban dúló polgárháború nyomai, lebombázott házak és otthon nélkül maradt családok fogadták. Hitler támogatásával ugyanis Franco tábornok lebombázta az ország fővárosát, Madridot, több ezren maradtak otthon nélkül.

A Peironcely utca tízes számhoz érve Capa három gyermeket látott, akik a romokban lévő otthonuk mellett önfeledten játszottak, anyjuk pedig a roskadozó ajtónál mosolyogva nézte őket. Az amerikai, svájci és francia lapokat is megjárt fotó bizonyítékul szolgált arra is, hogy milyen komoly áldozatokat követelt a polgárháború a civil lakosságtól, hónapokkal a guernicai bombázás előtt - írja a The Guardian.

2017-ben gyűjtés indult a megörökített lakóház felújítására, és a tervek szerint a családokat is visszaköltöztették volna a 15 lakásos társasházba, amelyek közül több otthon is csupán 17 négyzetmétert tett ki. Három évvel ezelőtt a főváros vezetése arról döntött, hogy az épületet „Robert Capa kulturális központtá” alakítják, azonban a kulturális szempontból napjainkban is igencsak megosztott Spanyolországban többen kétségbe vonták a döntést. Véleményük szerint ugyanis az épületet vissza kellene adni jogos tulajdonosaiknak, amelynek hatására Madrid városi tanácsa végül nemrég bejelentette: hétfőtől mind a 13 bérlő visszaköltözhet a felújított ingatlanjába.