Putyin rosál
Előzőleg Medvegyev, elnöki eskütétele utáni első intézkedéseként a duma elé terjesztette Putyin kinevezésére vonatkozó javaslatát, majd levélben kérte a testületet a javaslat támogatására.
Oroszországban az államfő nevezi ki a miniszterelnököt a duma támogatásával. A duma csütörtöki rendkívüli ülésén Putyin felvázolta kormányprogramját, s a képviselők 392 szavazattal 56 ellenében támogatták jelölését, egyedül a kommunisták szavaztak ellene.
Putyin rekordot állított fel, amennyiben a legtöbb támogató szavazatot kapta az eddigi jelöltek közül. Korábban, 1999. augusztus 16-án 233 képviselő támogatta első kinevezését miniszterelnökké.
Putyin: Oroszországnak a világ vezető országai közt a helye
Vlagyimir Putyin még miniszterelnök-jelöltként beszédet mondott a dumában, amelyben ismertette újabb terveit. Célként tűzte ki, hogy Oroszországnak az elkövetkező 10-15 évben az életminőség szempontjából – a jövedelmek, a várható élettartam, az egészségügy, a környezetvédelmi helyzet és a lakásellátás terén – a világ vezető országai közé kell kerülni; erre képes és ez kötelessége is. Oroszország GDP-je vásárlóerő-paritáson számolva felülmúlta a 2 trillió dollárt, tette hozzá.
Putyin nem kisebb tervvel állt elő, mint leelőzni Nagy-Britanniát. Azt mondta: a GDP tekintetében Oroszország már idén maga mögé utasíthatja Nagy-Britanniát, vagyis a világranglistán a hetedik helyről a hatodikra léphet elő.
Ehhez a volt elnök különböző gazdasági célokat jelölt meg. Így az inflációt – amely tavaly 11 százalék felett volt, de a kis jövedelműek által vásárolt cikkek terén közel 15 százalékot tett ki – néhány éven belül egyszámjegyűre akarja csökkenteni. – Oroszország jelentősen megnövekedett gazdasági potenciálja és tartalékai lehetővé teszik, hogy magabiztosan haladjon át a világgazdasági instabilitás időszakán – jelentette ki.
Adócsökkentés, ugyanakkor minimálbér-emelés
Beszédében kilátásba helyezte a minimálbér növelését 2009. január 1-re. Az összeget 4330 rubelre – ez körülbelül 30300 forint – kell növelni, mondta. Ugyanakkor azt is kijelentette: az államnak van elegendő pénze a nyugdíjreformra is.
Adócsökkentéseket helyezett kilátásba azzal, hogy ennek stratégiáját kormánya augusztusra kidolgozza. Ezzel szerinte a gazdaság és a társadalom jelentős fejlesztési forrásokhoz jut. Azt mondta, az oktatásra, egészségügyre és lakásépítésre fordított összegek adóztatását a minimumra kell csökkenteni, s az értékpapírok piacán is kényelmes adófeltételeket kell teremteni.
Egészségügyi, oktatási és hadügyi ráfordítások emelése
Putyin beszédében azzal a nagyartörő tervvel is előállt, hogy az egészségügyre és az oktatásra fordított összegeket kormánya a jelenlegi többszörösére emeli: 2010-ben 2-2 ezer milliárd rubelt költenek e területekre. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi egészségügyi ellátás színvonala nem kielégítő, ezért ki kell dolgozni az egészségügyi biztosítás hatékony rendszerét és a finanszírozás korszerű mechanizmusait.
Hangsúlyozta: az utóbbi években sokat költöttek a fegyveres erőkre, de ez még nem elég: korszerű fegyverekre és haditechnikára, továbbá a katonák jövedelmének és szociális támogatásának javítására van szükség az ország szuverenitásának megbízható védelméhez.