Putyin: 2024 a családok éve lesz Oroszországban

Putyin újév alkalmából mondott beszédét azzal zárta, hogy 2024 a családok éve lesz Oroszországban. Hírügynökségi jelentések szerint az orosz elnök beszéde alatt újabb légitámadást indított iráni drónokkal az orosz hadsereg Ukrajna ellen.

2024. január 1., 10:42

Szerző:

Az ukrajnai háborúban résztvevő katonáknak azt mondta ünnepi beszédében Vlagyimir Putyin, hogy „az egész ország büszke rájuk, és csodálja bátorságukat. Putyin biztos benne, hogy maguk a harcosok is érzik családjuk és barátaik szeretetét, valamint az egész nép – polgárok milliói – erőteljes, őszinte támogatását – írja a ria.ru. Az orosz elnök hozzátette: nincs olyan erő, amely megoszthatná az oroszokat, feledtetné velük apáik emlékét és hitét, és megállíthatná hazánk fejlődését.

Befejezésül az államfő felhívta a figyelmet arra, hogy az elkövetkező 2024-et a Családok Évének nyilvánították, és minden orosz családnak minden jót kívánt. Meggyőződésének adott hangot, hogy a multinacionális orosz nép biztosítja a Haza fenntartható fejlődését, az állampolgárok jólétét, és még erősebbé válik. „Ez a legmegbízhatóbb garancia Oroszország jövőjére” – zárta szavait. Hírügynökségi jelentések szerint az orosz elnök beszéde alatt újabb légitámadást indított iráni drónokkal az orosz hadsereg Ukrajna ellen – írja az RTL

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédét éjfél előtt tette közzé az elnöki hivatal.  Zelenszkij arról beszélt, hogy 2023 az ukrán függetlenségért és szabadságért folytatott harc újabb éve volt, amikor minden ukrán küzdött és dolgozott, élt és reménykedett, miközben mindenki gyászolt is valamit, valakit. Az elszenvedett veszteségek ellenére Ukrajna megerősödött, mondta Zelenszkij. „Ukrajna él. Ukrajna törekszik és harcol. Ukrajna nem áll meg, Ukrajna halad előre az úton. Ukrajna nyer. Ukrajna létezik. És mindez nem újévi csoda. Ez nem mese, nem varázslat, hanem mindegyikőtök érdeme”– mondta az ukrán elnök.

Zelenszkij köszönetet mondott az orosz megszállók ellen harcoló hős ukrán katonáknak, akik újév éjszakáján is hazájukat védik. Az ukrán elnök köszönetet mondott a világ országainak, amik kiálltak a hősies honvédő háborút folytató Ukrajna mellett, külön megemlítve az Európai Tanács döntését, ami utat nyitott Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásaihoz. Zelenszkij szerint 2024-ben Oroszország megtapasztalja Ukrajna dühét, az Ukrajnában gyártott fegyverek, felszerelések, tüzérségi lőszerek, drónok, haditengerészeti fegyverek és legalább egymillió ukrán FPV drón erejét, a szárazföldön, a levegőben és a tengeren egyaránt. 

(Kiemelt képünkön: Az orosz állami ügynökség által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök tartja hagyományos televíziós újévi beszédét az orosz néphez Moszkvában 2023. december 31-én. Fotó: Gavriil Grigorov / POOL / AFP