Pontosan úgy ért véget a G20, ahogyan arra számítani lehetett
Kína sem volt hajlandó elítélni az ukrajnai háborút.
Zárónyilatkozat nélkül ért véget szombaton Bangalorban a világ húsz legfejlettebb gazdasága pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek kétnapos tanácskozása, miután Kína és Oroszország nem volt hajlandó aláírni a többi tagország által támogatott, Oroszországot az ukrajnai háború miatt erősen elítélő dokumentumot.
India, a G20 országcsoport soros elnöke, a tanácskozás házigazdája vonakodott a háború kérdését napirendre venni, de a nyugati országok ragaszkodtak hozzá. A konszenzus hiánya miatt India kénytelen volt zárónyilatkozat helyett a kétnapos tanácskozáson elhangzottakat összegző dokumentum kiadásával beérni.
„Sok tag határozottan elítélte az ukrajnai háborút, és hangsúlyozta, hogy hatalmas emberi szenvedéseket okoz, súlyosbítja a világgazdaságban meglévő problémákat” – olvasható a dokumentumban, amely megemlíti a szállítási láncok megszakadását, a pénzügyi stabilitásra leselkedő veszélyeket, a folytatódó energia- és élelmiszerbizonytalanságot.
Christian Lindner német pénzügyminiszter sajnálatosnak nevezte, hogy Kína nem volt hajlandó csatlakozni a nyilatkozathoz.
A tanácskozás szünetében szombaton a Nemzetközi Valutaalap (IMF) találkozót tartott a Világbank, Kína, India, Szaúd-Arábia és a G7-országok képviselőivel, amelyen megvitatták a nehéz helyzetben lévő gazdaságok számára nyújtandó adósság átütemezést, de túlságosan sok volt a nézeteltérés a tagok között – mondta Kristalina Georgieva, az IMF főigazgatója.
Az orosz külügyminisztérium szombat este közleményben fejezte ki sajnálkozását, hogy a nyugati országok folytatják a G20 destabilizálását, és „oroszellenes, tisztán konfliktuskeltő módon használják fel a szervezetet”.
(Kiemelt kép: az indiai pénzügyminiszter, Nirmala Sitaraman sajtótájékoztatót tart a G20-ak találkozója után 2023. február 25-én. Manjunath KIRAN / AFP)