A cseh államfő szerint megingott a világrend

A világban szinte mindenütt látható a nemzetközi rend megingása, feléledtek a befagyott konfliktusok, például a Kaukázusban, és aggodalomra adnak okot az afrikai katonai államcsínyek is - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő csütörtökön Prágában a Diplomácia és biztonság elnevezésű konferencián.

2023. november 9., 12:38

Szerző:

A cseh köztársasági elnök alapvető fontosságúnak tartja, hogy a demokratikus nemzetközi közösség továbbra is minden területen kiálljon Ukrajna mellett.

„Oroszország esetleges sikere mindannyiunk veresége lenne”

– vélekedett Petr Pavel.

A feléledt orosz imperializmus most ugyan csak Ukrajnát próbálja maga alá gyűrni, de céljai messze túlmutatnak Ukrajna határain – tette hozzá Jan Lipavsky cseh külügyminiszter.

„Egyre inkább elmélyülnek a létező konfliktusok, és újabbak is születnek” – mutatott rá Petr Pavel. Úgy vélte: Oroszország még messze nem szenvedett vereséget Ukrajnában.

„És nem csak Ukrajnáról van szó. A nemzetközi rend megingása szinte mindenütt látható”

– hívta fel a figyelmet a cseh elnök. Szerinte

„a Hamász Izrael elleni brutális támadása után kialakult közel-keleti helyzet kimondottan robbanásveszélyes”.

A nemzetközi biztonság megteremtésének egyik legfőbb eszköze a diplomácia, amelynek „mindig meg kell előznie a katonai megoldásokat” – szögezte le Pavel.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a cseh diplomáciának is nagyobb szerepet kell vállalnia, és aktívabbnak kell lennie a nemzetközi problémák megoldása terén. „Üdvözlöm, hogy Csehország megpróbálja visszaszerezni régi pozícióit, és partnerséget kínál az afrikai országoknak” – jelentette ki az elnök Petr Fiala kormányfő egyhetes afrikai körútjával kapcsolatban.

(Kiemelt kép: Petr Pavel cseh köztársasági elnök beszédet mond az ENSZ 78. közgyűlésén az ENSZ New York-i székházában 2023. szeptember 19-én. Leonardo Munoz / AFP)