Övezet és Út – Kína és a nagyvilág
A magyar érdeklődők számára kicsit eltakarta az Övezet és út kezdeményezés jelentőségét, hogy a Pekingben összehívott fórumon a magyar miniszterelnök is ott szorgoskodott, koszorúzott, parolázott, minek következtében ki-ki az ízlésének megfelelően csak ünnepelte az állítólagos nagy üzleteket, vagy kommunistázott, zsebretettkezezett vagy éppen oroszozott. Pedig a program igazán grandiózus, s akárhogy alakul is, biztosan jelentős hatással lesz a világ sorsának alakulására.
Először is mi az az Övezet és út? A kínai Yi dai, yi lu szó szerinti fordításban Egy övezet, egy út valójában csak két földrajzi egységét jelöli meg az elképesztő méretű infrastruktúra-fejlesztésnek. Az „övezet” a Kína és Európa, illetve a Közel-Kelet közötti terület, a „Selyem út-övezet”, míg az „út” a tengeri útvonal Kína és szintén Európa, valamint Nyugat-Afrika között, a „tengeri Selyem út”. Csővezetékek, kikötők, hidak, vasutak épülnek a tervek szerint, s a McKinsey globális tanácsadó cég szerint jelentősen meghaladja majd a háború utáni Marshall-terv méreteit és hatását.
A terv egyes részeit már gőzerővel valósítják meg. Több elemét már építik az úgynevezett Kína–Pakisztán gazdasági folyosónak, amely Kína nyugati része és a fejlesztés alatt álló Gwadar mélytengeri kikötő között, többek között a Karakoram hegységen keresztül épít autópályákat, vasutakat, erőműveket, szélenergiafarmokat, gyárakat. A pakisztáni kormány egyenesen forradalomról beszél. De kikötőt fejlesztenek Srí Lankán, gyorsvasutat Indonéziában, ipari parkokat Kambodzsában satöbbi, satöbbi.
A gondolat már valójában 2013 óta benne van a levegőben. Körülbelül akkorra tisztázódott a kínai vezetésben, hogy a 2008-ban elszabaduló pénzügyi válság kínai következményei nem orvosolhatók tüneti kezeléssel. Ekkor már túl voltak három nagy és ki tudja, hány kisebb válságcsomagon, s kétségtelenül vitézül állták a sarat, azonban be kellett látniuk, hogy a világ nem olyanként áll helyre, amilyen a válság előtt volt. Kína legnagyobb problémája az, hogy olyan gyártási kapacitások s ennek nyomán olyan gazdasági-pénzügyi struktúra alakult ki, amelyet alapjaiban kezdett ki a világszintű kereslet jelentős visszaesése. Azt nem tudták, ez mennyire lesz tartós, de arra hamar rá kellett jönniük, hogy ha tartós lesz, akkor azt nem lehet nadrágszíj-megszorítással megoldani.
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda
S ekkor kezdtek megjelenni a különböző általános elképzelések a keresleti oldal kezeléséről, vagyis arról, hogyan lehetne a világot hozzáhajlítani a kínai termelési képességek púpjához akkor, ha az egyébként a hagyományos szerkezetben nem venné fel a kínált mennyiségben és összetételben a kínai termékeket. Két út kristályosodott ki. Az egyik a belső kereslet fellendítése, ami egy rendkívül összetett kérdés, míg a másik a külső kereslet célzott, differenciált, inspirált felkeltése. Ez utóbbi foglalható össze az Övezet és út programban.
A Pekingben zajlott Övezet és út fórum fontos, reprezentatív állomás volt, jelentős nemzetközi figyelemmel, s hasonlóan erőteljes belpolitikai üzenettel az őszi pártkongresszus előtt. (A rendezvény angol neve a szerencsétlen BARF rövidítésben állt össze, ami magyarul azt jelenti, hogy hányni, rókázni.) Hogy mit akartak a szervezők üzenni, az egyszerű és világos. Hogy ténylegesen mit üzentek, az egy kicsit összetettebb. Az már a résztvevők személyéből kiderült, hogy nem mindenki ünnepel felhőtlenül, sokan vannak, akik a határaikra is rá akarják döbbenteni a kínaiakat. A legjelentősebb nyugati hatalmak közül kevesen képviseltették magukat a legfelsőbb szinten. A G-7-ek közül csak Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök volt ott, az EU-ból még Mariano Rajoy, s egy-két kelet-európai ember. Ennek az a jelentősége, hogy a világ-összejövetel helyett inkább egy harmadik világ jellegű összejövetelt sugallt. S az is hagyott némi kívánnivalót maga után.
Narendra Modi indiai miniszterelnök nemhogy nem ment el, de kritikai nyilatkozatot tett az ügyben. Szerinte az egész program kolonialista jellegű elképzelés. Ez elég nagy pofon Pekingnek, hiszen a BRICS szervezetben már-már partnereknek tekintették egymást, másrészt, ha van ország, ahol ma is sikerül mindennap valamilyen módon megemlékezni a kolonialisták gazságáról, az éppen Kína. Nem tudhatjuk, mennyi a nyilvánvaló geopolitikai megfontolás az ügyben, de az kétségtelen, hogy Kína az Övezet és út programban máris körüllőtte Indiát. Fejleszt Pakisztánban, Srí Lankán és Bangladesben, vagyis mindenütt, ahol csak Indiát zavarhatja.
Az igazi hatalmi kombinációs játék persze nem Indiával, hanem az Egyesült Államokkal zajlik. A program előkészítése nyilván régóta zajlott, az nem Donald Trump elnökségére készült, de kétségtelenül új jelentést adott neki, hogy közben várakozunk az amerikai elképzelések kibomlására is. Nem kerülhette el senkinek a figyelmét, hogy közvetlenül a fórum előtt egy elég jelentős amerikai–kínai kereskedelmi egyezményt írtak alá. Ez azokat a szakértői véleményeket támasztotta alá, amelyek szerint bár Trump a kereskedelmi kérdésekben a legharciasabb, a kínaiak éppen ezen a területen lesznek a leginkább tárgyalásra készek és a legrugalmasabbak.
Az Obama-kormányzat a Távol-Keleten a folyamatos együttműködés és az alternatív intézményrendszerek kiépítésének politikáját folytatta. Ennek megfelelően nem tanúsított partneri érdeklődést az Övezet és út típusú, kínai vezetésű regionális struktúrák iránt. Az a fejlemény, hogy Obama legfontosabb alternatív struktúráját, a csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményt, a TPP-t utóda egy mozdulattal felborította, csak látszólag változtatta meg a képet. Ettől ugyanis nem szűntek meg a kétoldalú kereskedelmi egyezmények, amelyekben egyébként az amerikaiak pontosan ugyanúgy megpróbálják érvényesíteni magas minőségi elvárásaikat, mint a TPP-ben. Ez csak látszólag olyan űr, amelybe a kínaiak be tudnak nyomulni.
Minden csorbulat és minden kritika ellenére azzal mindenki tisztában van, hogy az Övezet és út jelentősége tagadhatatlan. Hihetetlen mennyiségű friss pénz jelenik meg eddig leginkább reménytelennek tartott térségekben, s az esély, hogy bekapcsolódjanak a világ körforgásába. Hogy aztán lesznek olyan országok, ahol a friss pénznek nagyon örülnek, bekapcsolódni viszont nem nagyon akarnak, az is bizonyos. A kínai vállalatok egy részében persze már jelentős tapasztalat halmozódott fel a lehetetlen földrajzi és társadalmi körülmények közötti beruházások terén, ennek ellenére itt vannak kockázatok. Otthon egyszerűbb a helyzet. Ha eltolnak egy beruházást (nagy ország, sok eltolt beruházás), megvannak a módszereik a helyzet kezelésére. Külföldön azonban más a helyzet. Egy felesleges vagy félresikerült gigaberuházás egy kisebb országot évtizedekre meg tud nyomorítani. Ilyen veszélyekről már most is hallani. S egyelőre nincsenek garanciák. Az Európai Unió országai a hírek szerint azért nem írták alá a közös nyilatkozatot, mert nem biztosították az egész folyamatban a szabad és nyilvános tendereztetést.
