Ötszörösére növekedett az erdőirtás az Amazonas-medencében
A környezetvédők Jair Bolsonarot vádolják.
A brazil kormány műholdas adatai alapján az erdőirtás mértéke az Amazonas-medencében januárban jóval meghaladta az előző éves januári adatot, konkrétan 43a négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki, azaz ötször akkora területről tűnt el az erdő, mint tavaly januárban - írja a 444. Az erdőirtás műholdas mérésének 2015-ös kezdete óta ez messze a legmagasabb januári adat.
Ezek az adatok azért döbbenetesek, mert pont januárban nem szoktak sok fát kivágni az esős időjárás miatt. Az utóbbi időszak azonban kevesebb csapadékot hozott, ami már magában is veszélyezteti az esőerdőt.
Számos tanulmány bizonyította, hogy az erdőirtás közvetlenül hozzájárul az erdei klíma megváltozásához és a csapadékmennyiség csökkenéséhez, hiszen ahhoz, hogy az esőerdő belsejébe is sok eső jusson, elengedhetetlenül fontos, hogy az óceántól szinte végig egybefüggő erdőtakaró borítsa az Amazonas-medencét. Ha ez a takaró sérül, csökken a párologtatás, és lényegesen kevesebb csapadék jut be a kontinens belsejébe, ami még sebezhetőbbé teszi az ökoszisztémát.
A környezetvédők Jair Bolsonarót, Brazília szélsőjobboldali-populista elnökét vádolják azzal, hogy nemhogy nem tesz eleget az erdőirtás visszaszorításáért, intézkedéseivel még gyorsítja is a folyamatot.
(Kiemelt kép: EVARISTO SA / AFP)