Öt kamaszlány égett halálra egy közösségi játékra szánt szabadulószobában Lengyelországban
Öt fiatal lány vesztette életét Lengyelországban, miután tűz ütött ki a szabadulószobában, ahova bezárták őket – írta az Index a Sky News értesülései alapján.
A 15 év körüli lányok egy születésnap apropóján mentek el a koszalini szabadulószobába, az azonban a játék közben kigyulladt, és mire a tűzoltóknak sikerült eloltani a lángokat, és bejutni a szobába, már csak a holttesteket találták meg. A szabadulószobák lényege, hogy az oda zárt játékosok logikai és más típusú feladatok végrehajtásával tudnak kijutni.

Egy 25 éves férfi égési sérüléseket szenvedett, őt kórházba szállították, így egyelőre a rendőrök nem tudtak tőle kérdezni az esettel kapcsolatban.
Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszter a tragédia után azt mondta, hogy ezentúl minden szabadulószobában kötelező lesz tűzvédelmi berendezéseket telepíteni, Koszalinban pedig gyásznapot rendeltek el.
