Összecsapások voltak a választás éjszakáján Franciaországban
Az összecsapások nem sokkal éjfél előtt kezdődtek Párizsban és több városban. A Le Parisien szerint legalább 7 embert tartóztattak le Rennes-ben.
A "sem-sem" szavazók dühe jelent meg az utcákon több francia városban. Több száz tüntető, főként az antifasiszta és antikapitalista mozgalmakhoz kötődő fiatalok, de sárgamellényesek is tiltakoztak vasárnap este Franciaország több városában Emmanuel Macron újraválasztása ellen. Párizsban, Rennes-ben és Lyonban tüntetések voltak.
Nem sokkal azután, hogy Marine Le Pen elvesztette az elnökválasztást, több százan – a prefektúra szerint 250-en – gyűltek össze Rennes központjában, a nagyszámú rendőri jelenlét ellenére. Kibontottak egy transzparenst, amelyen az állt: „Amit nem kapunk meg a szavazóurnákból, azt az utcán fogjuk megszerezni", majd „Macron háborút folytat ellenünk és a rendőrsége ellen is" vagy
„Le az állammal, a zsarukkal és a fasisztákkal"
kiáltások kíséretében vonultak el. A tüntetők több kukát is felgyújtottak, többször is a tűzoltóság beavatkozására kényszerítve a tüntetést betiltó prefektúra szerint. A rendőrség könnygázt vetett be a Rennes-ben. Legalább 7 embert tartóztattak le Ille-et-Vilaine városában. Párizsban, a Place de la République körül 250-300 „antifa" tüntető „Macron dégage" (Macron, tűnj el!), illetve „Marine Le Pen, c'est dégueulasse" (Marine Le Pen, gusztustalan) és „Manu Macron, c'est dégueulasse" (Manu Macron, gusztustalan), felkiáltások közepette demonstrált. A rendőrök többször megrohanták a tüntetőket és feloszlatták a tüntetést. A tüntetők kerékpárokat, robogókat és kukákat borítottak fel, és néhányan megdobálták a rendőrségi teherautókat. A Köztársaság szobrára a „Le monde brűle" (A világ ég) feliratot fújták.
Lyonban az 1. kerületben is kitört az erőszak. Összecsapások voltak sárga mellényesek és szélsőbaloldali tüntetők és a rendőrség között. A 4. kerületi városháza homlokzatát is megdobálták.
Nantes központjában egy körülbelül 400-500 fős felvonulás indult el a „Besoin de révolution" (Forradalom kell) feliratú transzparens mögött, nagyobb incidensek nélkül. Ugyanez volt a helyzet Toulouse-ban, ahol szintén mintegy 500 ember vett részt a „Sem Macron, sem Le Pen, forradalom" jelszóval rendezett tüntetésen. „Elég, elég ebből a társadalomból, amelyik levadássza a papírok nélküli migránsokat, és Zemmourt a tévében szerepelteti" – skandálták.
(Kiemelt kép: Fiora Garenzi / Hans Lucas via AFP)