Országszerte tüntettek a postások a privatizáció ellen
Elmaradt juttatásaikért és a tervezett elbocsátások ellen tüntettek csütörtökön a postások Romániában.
A február 12-i bukaresti postástüntetés után csütörtökön az ország tucatnyi megyeszékhelyén vonultak a kormánybiztosi (prefektusi) hivatalok elé a postásszakszervezetek, amelyek a vállalat privatizációjával sem értenek egyet. A tüntetők közül sokan maszkot viseltek: így tiltakoztak azellen, hogy korábbi akciójuk után a vállalat vezetése állítólag nem a követeléseikkel foglalkozott, hanem fegyelmi vizsgálatot indított a demonstrálók ellen.
A posta bukaresti központi épületénél lezajlott csütörtöki demonstráción a szakszervezeti vezetők azellen is szót emeltek, hogy a Román Postát „kísérleti nyúlnak” használják. Azt követelik, halasszák el a vállalat magánosítását, amíg az európai posták legalább egynegyedét nem privatizálták, hogy Románia mások tapasztalatait felhasználva hozhassa meg a stratégiai döntéseket.
A szakszervezetek úgy tudják, a városi postahivatalokból 1800 alkalmazottat készül idén elbocsátani a vállalat, a vidéki fiókok közül pedig 1300-at felszámolnak. A Román Posta jelenleg 7100 fiókkal rendelkezik országszerte, alkalmazottainak száma eléri a 32 ezret. A vállalatnak összesen 556,9 millió lej (127,4 millió euró) adóssága volt 2011 végén. A román állam jelenleg 75 százalékos részvénycsomagot birtokol a vállalatban.
A román kormány vállalta a veszteségesen működő állami vállalatok privatizációját, ami az egyik meghatározó feltétele annak, hogy Románia sikeresen lezárja az idén a Nemzetközi Valutaalappal 2011-ben megkötött elővigyázatossági hitelmegállapodását.
A városonként 50-100 résztvevővel lezajlott csütörtöki szakszervezeti megmozdulás incidensek nélkül ért véget.
A román kormány hétfőn hirdette meg a posta privatizációját: az állam 51 százalékos többségi részvénycsomagot bocsát áruba. Az ajánlatokat április 11-én bontják fel, amikor várhatóan kiválasztják azokat a pályázókat, akik részt vehetnek egy második privatizációs szakaszban.