Az oroszok összefogtak a kínaiakkal, hogy egy diktátort védjenek

 Kína és Oroszország helyi idő szerint csütörtökön megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt az amerikai kezdeményezésű határozatot, amely új szankciókat vezetne be Észak-Koreával szemben a ballisztikus rakétaindítások megbüntetésére.

2022. május 27., 13:52

Szerző:

A tanács többi 13 tagja megszavazta a szöveget, amely egyebek között Phenjan olajimportjának csökkentését tartalmazza. Öt éve, 2017 óta, amikor a tanács egyhangúlag szigorú szankciókat fogadott el, a tanács visszafogottsága és hallgatása nem szüntette meg, de még csak nem is csökkentette a fenyegetést – indokolta az amerikai kezdeményezést Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete. "

„Éppen ellenkezőleg, Észak-Korea felbátorodott a tanács tétlensége láttán”

 

– mondta. Kínai kollégája, Csang Csün az amerikai diplomatával folytatott feszült szóváltásban azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy „szándékosan kudarcot akar, és "távolabb viszi a tanácsot a párbeszédtől és a megbékéléstől. A probléma lényege az, hogy fel akarják-e használni a Koreai-félsziget kérdését az úgynevezett indiai-csendes-óceáni stratégiájukhoz” – mondta.

A kínai diplomata már a szavazás előtt újságíróknak azt mondta, hogy Peking egyáltalán nem ért egyet egyetlen olyan kísérlettel sem, amely Ázsiát csatatérré változtatná, illetve konfrontációt vagy feszültséget keltene. Csang Csün egyben felszólította az Egyesült Államokat, hogy dolgozzon a politikai megoldás előmozdításán. Kifejtette, hogy az új szankcióknak humanitárius következményei lennének Észak-Koreában, ahol a közelmúltban koronavírus-járvány is kitört.

 Oroszország ENSZ-nagykövete, Vaszilij Nyebenzja azzal vádolta meg az Egyesült Államokat: szándékosan figyelmen kívül hagyja Phenjan felhívását, hogy vessen véget ellenséges tevékenységének. Úgy vélte, a válsághelyzetekre a nyugati országok csak egyetlen választ ismernek, a szankciókat. Nicolas De Riviere francia ENSZ-nagykövet szerint a vétó alkalmazása az észak-koreai rezsim védelmét jelenti, és biankó csekket ad neki a további fegyverkezéshez. Egyúttal mély sajnálatát fejezte ki a szavazás miatt, amely a tanács megosztottságát jelzi.
 

Észak-Korea a héten újabb rakétaindításokat hajtott végre, köztük a valószínűleg legnagyobb interkontinentális ballisztikus rakétájával, nem sokkal Joe Biden amerikai elnök ázsiai látogatása után. Az ENSZ-ben az Egyesült Királyság, Franciaország és Dél-Korea azt az aggályát hangoztatta, hogy Észak-Korea hamarosan végrehajthatja hetedik nukleáris kísérletét, amely öt év óta az első lenne.

A Liechtenstein kezdeményezésére nemrég elfogadott új eljárásrend értelmében Kínának és Oroszországnak hamarosan magyarázatot kell adnia az ENSZ Közgyűlése előtt, hogy miért éltek csütörtökön vétójogukkal.

(Kiemelt kép: Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott képen a háromnapos hivatalos látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai államfő (j) és Vlagyimir Putyin orosz elnök két kínai óriáspanda átadásán a moszkvai állatkertben. Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Alekszandr Vilf)