A volt moszkvai nagykövet leleplezte Putyin tervét

Németország volt moszkvai nagykövete szerint az orosz elnök többek között éhínséget akar előidézni Afrikában és a Közel-Keleten. 

2022. május 22., 14:18

Szerző:

Szándékosan akar éhínséget előidézni a Közel-Keleten és Afrikában Vlagyimir Putyin orosz elnök Németország volt moszkvai nagykövete szerint, aki a Der Tagesspiegel című berlini lapnak vasárnap azt mondta, a Kreml migránsáradattal akarja destabilizálni Európát.

„Putyin úgy gondolja, a gabonaimport összeomlásával éhezők milliói menekülnek el a térségből Európa felé, ahogyan szíriaiak milliói menekültek korábban a háború borzalmai elől"

– fogalmazott Rüdiger von Fritsch. A diplomata úgy vélte, az orosz erők ezért bombázzák az ukrajnai gabonaraktárakat, és akadályozzák meg, hogy Ukrajna – a világ egyik legnagyobb gabonaszállítója – gabonát exportáljon.

Von Fritsch hozzátette: a Kreml reméli, hogy a migrációs nyomás a nyugati államokat a  Moszkvával kapcsolatos álláspontjuk enyhítésére kényszeríti, e taktikát pedig – a kibertámadásokkal és dezinformációs kampányokkal együtt – „Putyin újabb hibridháborújának” nevezte.  A német kormány adatai szerint 20 millió tonna gabona rekedt Ukrajnában, a nagyrészt Odessza kikötőjében veszteglő rakományok zöme Észak-Afrikába és Ázsiába jutna.

Mindeközben az ukrán hadvezetés kedden arról számolt be, hogy az orosz erők ismét tüzérségi támadás alá vették a luhanszki Szeverodonyecket és a Liszicsanszk környékét. Az orosz csapatok egyúttal több, sikertelen műveletet indítottak a támadás alatt álló városok térségében fekvő települések ellen is – tájékoztattak.

(Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök részt vesz a Krím Oroszország általi annektálásának nyolcadik évfordulója alkalmából rendezett koncerten a moszkvai Luzsnyiki stadionban 2022. március 18-án. fotó:Mihail KLIMENTYEV / SPUTNIK / AFP)

 

A zambiai Ndolában a legfelsőbb bíróság csütörtökön felmentette a gyerekkereskedelem gyanújával hét hónappal ezelőtt őrizetbe vett horvát állampolgárokat – közölte Vedrana Simundza Nikolic, a horvát igazságügyi minisztérium államtitkára. A hírt a külügyminisztérium is megerősítette.

Megváltozott a Donyeck megyei Bahmut városánál a hadművelet formátuma, ezért átmenetileg szünetelnek a harcok – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők szárazföldi erőinek parancsnoka csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott nyilatkozatában.

További támogatásukról biztosították Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban az Európai Politikai Közösség moldovai csúcstalálkozójának megnyitásakor felszólaló állam- és kormányfők. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a NATO-csatlakozás egyértelmű támogatására kérte a résztvevőket.