Az Ukrajnától elcsatolt régiókban is szavazhatnak majd Putyinra

Megtartják márciusban az orosz elnökválasztást az Ukrajnától elcsatolt négy régióban is, ahol hadiállapot van érvényben – közölte hétfőn az orosz Központi Választási Bizottság.

2023. december 11., 18:13

Szerző:

A választási testület azt követően döntött így, hogy konzultációkat folytatott a védelmi minisztériummal, a Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB), valamint az Ukrajnától elcsatolt régiók - a Donyecki és Luhanszki „Népköztársaság”, valamint Herszon és Zaporizzsja megye – vezetőivel. A megbeszélésen valamennyi fél úgy vélekedett, hogy ezeken a területeken meg lehet tartani a választásokat.

Nyikolaj Levicsev, a Központi Választási Bizottság tagja ugyanakkor megjegyezte, hogy arra az esetre, ha a biztonsági helyzet romlana valamelyik területen, a jogszabályok lehetővé teszik a választások egy későbbi időpontra halasztását.

A négy régióban tavaly – nemzetközileg el nem ismert legitimitású – népszavazást tartottak az Oroszországhoz való csatlakozásról, idén pedig helyhatósági és helyi parlamenti választásokat tartottak, valamint a szövetségi törvényhozás képviselői mandátumairól is voksoltak.

Vaszilij Piszkarjov, az orosz belügyekbe való külföldi beavatkozást vizsgáló alsóházi bizottság elnöke arról tájékoztatta a Központi Választási Bizottságot, hogy több mint száz, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Németországban, Svédországban, Lengyelországban és Ukrajnában működő irányítóközpont által ellenőrzött médiaprojekt készül az oroszországi elnökválasztás lejáratására. Piszkarjov az erről beszámoló Telegram-bejegyzésében közölte, hogy ugyanezek a források az orosz hadsereget is rágalmazzák.

Oroszországban a jövő évi elnökválasztás háromnapos lesz, 2024. március 15-17. között rendezik meg.

(Kiemelt képünk illusztráció. STRINGER / AFP)