Orbán Viktor megírta a néppárti bölcseknek, mit jelent az illiberális demokrácia

2019. június 13., 08:43

Szerző:

Levélben válaszolt Orbán Viktor az Európai Néppárt által felállított bölcsek tanácsa kérdéseire – derül ki a Népszava cikkéből. A háromtagú testületet a Fidesz tagságának a felfüggesztése után hozták létre, hogy tájékozódjon, összeegyeztethetőek-e az Orbán Viktor alakulata által vallott nézetek a konzervatív pártcsalád és az Európai Unió alapértékeivel. Mivel néhány személyes találkozó már meghiúsult, a néppárti bölcsek levélben fordultak a miniszterelnökhöz, először is azt firtatva, miért kampányol az Európai Néppárt és az EU ellen. erre Orbán Viktor úgy válaszolt, azért, 

mert a nyílt párbeszédet szeretik.

A néppárti bölcsek – Herman Van Rompuy, az Európai Tanács volt elnöke vezeti, rajta kívül még Hans-Gert Pöttering volt EP- és EPP-elnök, illetve Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár  – kíváncsiak voltak arra is, mit jelent az illiberális demokrácia fogalma, amire Orbán Viktor azt írta, kereszténydemokrata, hisz a család alapvető fontosságában, és abban, hogy a magyar kultúra alapja a kereszténység, egyébként pedig migránsellenes. Bár megkérdezték tőle, milyen frakcióban tudná elképzelné a Fideszt az Európai Néppárton kívül, a miniszterelnök ezt figyelmen kívül hagyta, ragaszkodott viszont ahhoz, hogy 

  • a magyar jog mindenben megfelelnek az EU-s jognak, ezért nem indított még egyetlen eljárást sem az országgal szemben az Európai Bíróság,
  • a magyar bíróságok függetlenségét az alkotmány garantálja,
  • a CEU önként költözött Budapestről Bécsbe,

     

  • nem kell aggódni a  szólás-, és véleménynyilvánítás szabadságának a magyarországi helyzete
  • és a korrupció miatt sem.

Ami az utóbbit illeti, Orbán Viktor a levelében emlékeztet, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatainak 47 százaléka ügyészségi nyomozást von maga után, amihez képest az európai átlag 42 százalék, azt azonban elfeklejti hozzáfűzni – jegyzi meg a Népszava –, hogy a veje, Tiborcz István körül gyűrűző 13,5 milliárd forintos Elios-botrányban a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányára hivatkozva lezárta a nyomozást.