Orbán nem volt jó házigazda a szlovák sajtó szerint

A szlovák sajtó szerint Orbán Viktor nem a legjobb házigazdaként mutatkozott be a visegrádi négyek kormányfőinek budapesti találkozóján.

2010. július 21., 20:10

"A magyar sajtó is észrevette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tegnap nem a legjobb teljesítményt nyújtotta. Már a visegrádi négyek kormányfőinek fogadásakor komolyan megsértette a diplomáciai protokoll és az udvariasság szabályait. Személyesen csak a lengyel kormányfőt fogadta, akivel a legjobbak a kapcsolatai. Iveta Radicovát, a miniszterelnökök között az egyetlen nőt, a külügyminisztérium államtitkára, Németh Zsolt fogadta" - írja a Sme című liberális napilap szerdán. "Orbán szintén habozott, amikor az újságírók felszólították, hogy fogjon kezet Radicovával, és a leülésnél a széket a miniszterelnök asszonynak (Petr) Necas húzta ki az asztal alól" - jegyzi meg a lap.

A szervezőknek felrója, hogy az Orbán-Radicová találkozó után a szlovák kormányfőnek nem biztosítottak helyiséget az újságírókkal való beszélgetésre, és Radicovának a folyosón állva kellett nyilatkoznia. A magyar újságírók sem kaptak tájékoztatást, s a szlovák kollégáktól tudták csak meg, mikor és hol lesz a kétoldalú találkozó.

"A visegrádi négyek tegnapi tanácskozását követően csak a szlovák kormányfő tartotta fontosnak a sajtót tájékoztatni négyszemközti megbeszéléseiről Orbán Viktorral" - mutat rá azt MTI szerint az Új Szó.

"A magyar kormányfő stábja egyébként is elég sajátosan kezelte a sajtót: a magyar újságírókat nem is tájékoztatták előzetesen a külön megbeszélésről, arról mindenki a szlovák kollégáktól értesült. Iveta Radicová a folyosón állva nyilatkozott, a magyar miniszterelnök munkatársait még az is láthatóan meglepte, hogy a szlovák fél interjút kíván adni a magyar közszolgálati tévének" - fejti ki a magyar lap.

A Külügyminisztérium szerdán közleményben reagált. Eszerint "ellentétben a szlovák sajtóban ma megjelent állításokkal, Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi csúcsra érkezett mind a három kormányfőt természetesen személyesen fogadta". A delegációk az előzetes terveknek megfelelően körülbelül kétpercenként érkeztek meg a parlament főlépcsőjéhez, ahol a magyar kormányfő várta a vendégeket. Mivel Donald Tusk lengyel miniszterelnök érkezett utolsóként, Orbán Viktor vele együtt ment fel a plenáris tárgyalásra – olvasható a közleményben.

"A magyar és a szlovák miniszterelnök kétoldalú megbeszélése szívélyes légkörben zajlott és a tervezettnél hosszabb ideig tartott. A tárgyalás után Iveta Radičová a parlament egyik különtermében adott interjút az egyik magyar közszolgálati televíziónak" – áll a közleményben.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.