Orbán most Tuskot pécézte ki magának

Beleerősített az unió ellenes bírálatba Orbán Viktor. A miniszterelnök ezúttal azt kifogásolta, hogy a szövetségesek az ukrán katonai beavatkozás miatt igyekeznek elszigetelni Oroszországot, és az Európai Tanács elnökét, Tuskot nevezte meg, mint e politika egyik fő támogatóját – írja a Reuters.

2015. február 22., 05:48

A hírügynökség megjegyzi, hogy az utóbbi hetekben úgy tűnt, mintha Orbán biztosítani akarta volna az EU-nak, hogy nem áll rá a Kreml farvizére, ám a mostani kijelentése, továbbá a Putyin-látogatás során elhangzott nyilatkozata arra utal, hogy továbbra is fennmaradnak a nézetkülönbségek.

Megerősítette ugyanakkor, hogy szerinte Magyarország nem érheti el céljait, ha nem működik együtt Moszkvával. Úgy értékelte, hogy ebben a kérdésben igen mély, stratégiai jellegű az árok az unión belül.