Orbán és Putyin pávatánca
Vlagyimir Putyin orosz elnök az elmúlt három évben nyolcszor találkozott Orbán Viktorral. Nincs még egy olyan vezető a világon, akivel ennyiszer parolázott volna. Vajon mit vár Budapesttől?
Kül- és biztonságpolitikai szempontból Közép-Európa országai nem partnerei Oroszországnak, mindössze eszközei a céljai megvalósításában. Ezt állítja Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója. Az elemző Moszkva hosszú távú stratégiájának számos olyan elemét sorolja, amelyek esetében Oroszország Magyarország együttműködésében bízik. Ilyen lehet a NATO bővítésének vagy bázisbővülésének akadályozása, Ukrajna gyengítése, az EU belső koherenciájának gyengítése, a Nyugat gazdasági szankcióinak támadása. Tálas szerint az oroszok minden egyes ország sajátosságainak megfelelő módon lépnek fel. Csehországban például építenek a jelentős Nyugat-ellenességre és az elnök oroszbarátságára, Szlovákiában az erős pánszláv hagyományokra alapoznak. Tudatában vannak annak is, hogy a magyar társadalomban nincs érdemi oroszbarát vonulat, itt tehát a legfelső politikai és gazdasági elitekre koncentrálnak.
A magyar kormány tág keretek között késznek mutatkozott az együttműködésre Moszkvával – Putyin feltételei szerint. Balázs Péter volt külügyminiszter szerint ennek oka, hogy Orbán megpróbál úgy manőverezni az unió és a NATO szövetségi rendszerén belül, hogy abból a maximális hasznot csikarja ki, miközben épp csak annyi kötelezettséget vállaljon, hogy a rendszeren belül maradhasson. Az EU-ban ez azt jelenti, hogy a lehető legkisebb teljesítmény mellett akarja megszerezni a lehető legtöbb pénzt. Ehhez külső támaszokra is szüksége van, és egyebek közt ezt a célt szolgálhatja együttműködése Oroszországgal és Törökországgal. Balázs szerint ez kockázatos, mert Orbán nemcsak a hasznot maximalizálja, hanem a kárt is.
Orbán politikájának számos eleme egybeillik az orosz világképpel, segíti a Kreml törekvéseit – mondja Deák András, az MTA Világgazdasági Intézetének kutatócsoport-vezetője. A szakértő úgy látja: Magyarország gyengíti az európai és a közép-európai egységet, garantálja, hogy nem alakul ki a térségben egy Moszkvával ellenséges védőövezet. Putyinnak fontos, hogy a magyar miniszterelnök szembehelyezkedett az európai liberális középpel, és az európai populisták gondolatvilágának egyik reprezentánsa, vezetője lett. Ilyen módon a Kreml számára Orbán Viktor személyének jelentősége már nagyobb, mint Magyarországé.
Mindezt példázhatják azok a viták, amelyek a tavaly elfogadott ukrán oktatási törvény körül zajlanak. A kárpátaljai magyarság számára nyilvánvalóan és elfogadhatatlanul hátrányos jogszabály azt írja elő, hogy az ötödik osztálytól felfelé az ország minden iskolájában minden tárgyat csak ukránul tanítsanak. A magyar vezetés válaszul nemcsak a törvény megváltoztatását követelte, de igényének azzal adott súlyt, hogy vétót emelt Ukrajna és a NATO tárgyalásai ellen. Ez Moszkvának nagyon is tetszett, nem úgy a NATO-szövetségeseknek, elsősorban az Egyesült Államoknak. Az ő szemükben az a legfontosabb, hogy Ukrajna orosz agresszió áldozata, és szüksége van az észak-atlanti szövetség támogatására.
– A magyar nyelvű oktatás ügyét önmagában és a megoldás szándékával kellett volna kezelni. A magyar diplomácia viszont felnagyította a konfliktust, átvitte a NATO kapcsolatrendszerének terepére, és úgy jelenik meg, mintha Oroszország ügynöke lenne – mondja Balázs Péter, hozzátéve: e zsaroló stratégiának több a veszélye, mint a haszna.
A téma különösen forróvá vált az elmúlt napokban, hiszen július 11–12-én NATO-csúcstalálkozó lesz. A magyar kormány amerikai nyomásra végül azt a pávatáncos megoldást választotta, hogy bár nem gördít akadályt a nyugati vezetők és Porosenko elnök találkozója elé, ám arra nem kerülhet sor a hivatalos NATO–ukrán bizottság ülésének keretében. Budapest már nem követeli, hogy helyezzék hatályon kívül a törvényt, megelégszik a Velencei Bizottság halasztó és kivételeket teremtő ajánlásainak alkalmazásával. Ez a megoldás amerikai közvetítésre alakult ki.
Budapest számára igen fontos, hogy rendezze kapcsolatait az Egyesült Államokkal, és ennek lehetőségét erősíti az a modus vivendi, amelyet az amerikai külügyminisztérium új európai ügyekért felelős államtitkára, Wess Mitchell hivatalba lépése kínál. A jelek szerint az Egyesült Államok hajlandó enyhíteni a demokrácia helyzete miatti Magyarország-kritikáján, ha Budapest kétértelműség nélkül áll ki Washington Oroszország-politikája mellett. De vajon sikerülhet-e a „rugalmas elszakadás” a Kremltől?
Orbán arról panaszkodott Kötcsén, hogy Magyarország beszorulhat Washington és Moszkva közé. Nos, Tálas szerint mégis van reális mezsgye a pragmatikus együttműködés folytatására Oroszországgal. Az amerikaiak számára alighanem elfogadható az orosz kapcsolat kölcsönös gazdasági előnyeiről szóló érvelés, ha Budapest biztosítja őket, a biztonságpolitikában Washington szava az irányadó. Különösen, ha ezt a kormány a védelmi kiadások emelésével, amerikai megrendelésekkel pecsételi meg. Miért is kifogásolnák az együttműködést, amikor Donald Trump most készül elnöksége első hivatalos csúcstalálkozójára az orosz elnökkel, s maga is ellenzi az Oroszország elleni szankciókat?
Az orosz kapcsolat valódi kulcsa a magyar vezetés számára a gazdaság. Ságvári Pál utazó nagykövet a múlt héten Washingtonban fontos magyar politikai célnak nevezte például, hogy sikerüljön alternatív gázbeszerzési forrásokat találni, miután 2020-ban lejár Magyarország hosszú távú szerződése Oroszországgal. Ennek része lehet amerikai cseppfolyósított gáz (LNG) vásárlása csakúgy, mint a román kitermelésből származó fűtőanyag vásárlása a Neptun terv keretében. A felek már felvázolták négymilliárd köbméter gáz vásárlásáról szóló 15 éves terv vízióját is. Ennek megfelelően a román gáz elosztásának központja Magyarország lehetne, a vezetékek innen ágazhatnának tovább Ausztria, Szlovákia, Horvátország és Szerbia felé, akár Ukrajnát is elláthatnánk román gázzal.
A közvetlen kilátások azonban szerényebbek. Románia 2020-ra ígéri ugyan az export lebonyolítására alkalmas szállítókapacitások kiépítését, de kétséges, hogy ezek belátható időn belül alkalmasak lesznek-e piaci szempontból jelentős mennyiség továbbítására. A Gazprom illetékesei mindenesetre nem aggódnak a versenytárs piacra lépése miatt, sőt meglebegtették az áremelés lehetőségét is. Az orosz gázüzlet hazai szakértője, Deák András szerint sok víz lefolyik még a Missisippin, amíg a magyar háztartások LNG gázt használnak: az oroszok mindenképpen aláígérnek majd az amerikaiaknak. Szép dolog a politika, de azért az ár a meghatározó.
Az energiahordozók ügye fontos, de döntő módon nem befolyásolja a politikát. Számos ország vesz orosz gázt anélkül, hogy a fővárosát megbénítva rendszeresen vendégül látná Putyint. A kérdések kérdése Paks ügye. A 12,5 milliárd eurós, tehát több mint 3,8 billió forintos (egyes után 12 nullás nagyságrendű) üzlet hátterét csak nagyon kevesen ismerik, és a kormány tesz róla, hogy ne is legyenek többen. Az Országgyűlés honlapján már olvasható az a törvénytervezet, amely – állítólag orosz cégek követelésére – ősszel kerül a képviselők elé, és elfogadása esetén szigorítja az engedélyezési eljárással kapcsolatos adatok megismerését.
A jövőben tehát még nehezebb lehet átlátni, hogy mi történik Paks 2. ügyében, a kép igen zavaros. Putyin múlt augusztusi látogatása idején Szijjártó Péter így fogadkozott: semmi sem állíthatja meg, hogy 2018 januárjában megkezdődjön az építkezés. De az építkezés nem kezdődött meg, a kormány idén még nem hívott le a kölcsönből egy fillért sem. Sőt volt olyan sajtótájékoztató, amikor Süli János miniszter csak feltételesen beszélt az egész beruházásról. Június derekán pedig azt közölte: idén benyújtják az engedélyeztetéshez szükséges 200 ezer oldalnyi szöveget és 150 ezer oldal táblázatot tartalmazó dokumentációt, a hatóságnak pedig 15 hónapja lesz a döntésre. Süli hozzátette: ha az ellenzék megtámadja a döntést, a bírósági döntéseket is ki kell várni. Akkor most mi van?
Alighanem pénzügyi vita arról, hogy mi mennyi, és ha valamennyi, akkor azt ki kapja. Vagy a mennyiből valamennyit. Az orosz hitelek ára a szerződések szerint nagyon magas, tavasszal 3,95 százalékon ketyegett, nem véletlen, hogy a tavaly lehívott összeget a magyar fél előtörlesztette: 1,9 százalékos államkötvényhozammal. Szintén neuralgikus kérdés, hogy a szerződés szerint a költségek 40 százalékának magyar cégekhez kell jutnia. De hol vannak olyan cégek, amelyek ötmilliárd euró értékben képesek korszerű atomenergetikai beruházásokra? A jelek szerint a gépezet valahol elakadt.
Tálas Péter szerint a paksi beruházást mindkét fél nagyon akarja, tehát végül megtalálják a megoldást. Az elemző arra figyelmeztet, hogy roppant összegekről van szó, amelyek jelentős része a gazdaságba áramlik majd vissza, s főként Fidesz-közeliként emlegetett vállalkozásokhoz. A kormány egyébként is nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy jelentős beruházási összegek ne csak az EU-ból érkezzenek. Épp erről szól a keleti nyitás politikája. És ha a pénz Keletről jön, akkor Brüsszel nem szabhat feltételeket holmi értékközösség alapján. Az uniós bürokraták nem ellenőrizgethetik a számlákat, nincsen OLAF, nem kell attól tartani, hogy valamiféle uniós ügyészség csorbítja a nemzeti függetlenséget. Mindebből az következik, hogy egyhamar aligha áldozik le a Moszkvával ápolt, pragmatikusan jó kapcsolatok napja.
