Olimpia vagy a sovinizmus parádéja?
Ezt a kérdést teszi fel kommentárjában a legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza szerzője, Piotr Moszynksi. Cikkének gondolatébresztő sorai talán nemcsak a lengyelek számára megfontolandók.
A televízióban beszélgetés a londoni olimpiáról., s a képernyő alján hatalmas alcím: „A lengyelek az éremért harcolnak”. Tényleg? És mások mit tesznek? Két lehetőség van. Vagy mások nem a medálért harcolnak, és csak azért jöttek ide, hogy azon ámuljanak, hogyan teszik ezt a lengyelek? Vagy merészelnek szintén az éremért harcolni, és ezzel rászolgálnak megalapozott ellenszenvünkre, mert ebben a lengyeleket zavarják – kezdi írását Moszynski.
Más példát is felhoz a szerző. A Facebookon nagy népszerűségnek örvend az ezüstérmes Sylwia Bogacka, képe (légpuska, 10 m) alatt kommentárok, gratulációk sora. Ezek között valaki felteszi a bátortalan kérdést: „ És ki lett az első?” Válasz e kérdésre nem érkezik. Vagy nem tudja senki, vagy a kérdést annyira nem helyénvalónak és butának tartják, amely válaszra sem érdemes.
Ugyanakkor a franciák televíziós híradójában éppen erről a versenyről beszámolva a kínaiak hatalmas sikerét taglalják, hiszen az első és a harmadik helyezett is kínai lány lett. Az nem derül ki az anyagból, ki az ezüstérmes, s Bogacka arca is csak egy pillanatra látszik, amikor a kamera végigpásztázza a pódiumot, de hogy ki is ő, azt senki nem mondja be. A kínaiakkal összehasonlítva ugyanis a lengyelek nem értek el sikert, minek akkor róluk beszélni.
El kell ugyanakkor ismerni, hogy ezzel is teljesített a francia televíziós csapat, mert az olimpia első napjaiban közvetítéseik és a kommentárok többsége csupán a lamentálásra szorítkozott, hogy a franciák még azokban a sportágakban sem nyertek semmilyen érmet, amelyekben esélyesek voltak, Amikor a francia evezősök selejtezőiről számoltak be, csak azt lehetett tudni, hogy azok a negyedik helyre kerültek, de hogy a lengyelek az első helyen álltak éppen, azt csak a jó szeműek és a gyors reflexszel rendelkezők vehették észre.
Teljesen érthető, hogy „az ing közelebb van a testhez” szabálynak megfelelően mindenkit a saját honfitársa szereplése érdekel. Kevésbé érthető azonban, hogy gyakorlatilag egyetlen résztvevő ország médiumai szerkesztőségeiben sem fogalmazódik meg két alapvető dolog. Az egyik, hogy a játék éppen az olimpia sajátosságából fakadóan az egyetlen egyetemes verseny. A másik, hogy éppen emiatt megismételhetetlen lehetőséget ad a nézőknek, hallgatóknak, olvasóknak a legjobbak, legtehetségesebbek és legszorgalmasabbak csodálatára és értékelésére, és nem csak a sajátoknak való szurkolásra és az ő érmeik számolgatásra, vagy éppen a gyerekes haragra lobbanásra, ha ezek az érmek elmaradnak.
Csak a vak nem veszi észre, milyen a sporttól messze-messze vezető hatalmas jelentősége van az ilyen hozzáállásnak tömeges mértékben – figyelmeztet a szerző.
