Salvini lábon lőtte magát, Conte vezetésével, a Liga nélkül felállhat az új olasz kormány
A szokatlan többség egy új jobboldali kormány mögött állna, amelyet ki más vezethetne, mint maga a Kapitány. Fittyet hányva az olasz közéletben szentségesnek számító augusztusi nyári vakációra, augusztus 9-én bejelentette, hogy bizalmatlansági indítványt kezdeményez a kormány ellen, amelynek ő a miniszterelnök-helyettese. Előrehozott választásokat követelt, és olyat kért az olasz néptől, amilyet Benito Mussolini óta senki sem kapott, teljhatalmat. Tizenkilencre lapot húzott. És veszített. A turbulens augusztus végére kiesett a hatalomból.
Eddigi főnöke, a miniszterelnök, Giuseppe Conte mindig elegáns. Olyan nincs, hogy a Yale-t, a Sorbonne-t, Cambridge-et is megjárt jogászprofesszor szivarzsebéből kilátszó díszzsebkendő ne passzoljon a nyakkendőjéhez. Akkor is ékesszóló és szellemes, amikor az a feladat, hogy a semmit kell elmondani. A populista Öt Csillag mozgalom, az M5S találta meg az egyik miniszterjelöltjének 14 hónappal ezelőtt, amikor a 2018-as választásokat megnyerte. A Professore maga volt a legjobban meglepve, amikor az M5S és a Liga koalíciós tárgyalásainak végén már a kormányfői székben találta magát.
Giuseppe Conte Tudta az illemet, volt olyan eset, hogy a parlamentben saját 33 éves helyettesétől, az Öt Csillag vezetőjétől, Luigi Di Maiótól kért engedélyt ahhoz, hogy egy témához hozzászóljon. Mindenki sejthette, hogy a miniszterelnök nem tartja nagyon elegánsnak, hogy az olasz hatóságok ahhoz asszisztálnak, hogy a Földközi-tengerbe újabb százak és ezrek fulladjanak. Még arra is volt eset, hogy megkérdezte belügyminiszterét, mégis, nem lehetne-e kivételesen megengedni, hogy a nők és a gyerekek partra lépjenek a civilek hajóiról. De végül belenyugodott, hogy nem. Mindent szépen aláírt. Aztán óvatosan saját véleménnyel is jelentkezett, a népszerűségi listákon egyre feljebb kúszott. Elemzők szerint amikor Di Maio mozgalmának számai romlottak, ő maga kezdte el felépíteni Contét, hogy a nagy ravasz Salvininak ellensúlya legyen.
Még a Kapitány tanácsadói is elismerték, hogy a miniszterelnök lassan politikussá érik, de azt álmukban sem gondolták volna, hogy önállósíthatja magát. Salvini arra sem számított, hogy ellenfelei egymásra találhatnak. A bázisdemokráciára építő populista Öt Csillag Mozgalom és a parlamentarizmus hagyományos értékeit képviselő baloldali centrumerő, a Demokrata Párt, a PD még a nyár elején is válogatott szidalmakat zúdított egymás fejére. Az M5S korrupt elitistáknak, maffiózóknak, gyermekrablók segítőinek nevezte a PD vezetőit, ők viszont az ötcsillagosokat nyilvánították gyengeelméjűnek, összeesküvés-elméletek ostoba híveinek, félelemkeltő internetes trolloknak.
Ehhez képest kedd este az Öt Csillag Mozgalom tagsága egy online szavazáson jóváhagyta a PD-vel kötendő frigyet. Luigi Di Maio pártja korábban feltételül szabta, hogy Conte vezetésével valósuljon meg a programja, ami a PD politikusai első körben elfogadhatatlan ultimátumként bélyegeztek meg, de aztán mégis sikerült megállapodniuk egy 26 pontos programtervezetben. Az ezt szentesítő kedd esti szavazáson, az M5S 79 634 tagja adta le a voksát, akik 79,3 százaléka támogatta a PD-vel alakított koalíciót.
Az állam gazdasági beavatkozását fontosnak tekintő PD szerint az élénkítéshez nagyberuházások kellenek. Az M5S viszont még a már megkezdett Torino–Lyon-gyorsvasút építését is szeretné leállítani, mert szerintük minden nagyberuházás a korrupció melegágya. Ezt egyébként az olasz sajtó java nem is nagyon vitatja, azt viszont igen, hogy a beruházást, amelynek a francia része már elkészült, szabadna félbehagyni. Ki hitte volna tehát, hogy a két pártot össze lehetne boronálni? Salvini biztosan nem. Olaszország legnépszerűbb politikusa, a vitathatatlan tekintélyű Sergio Mattarella államelnök, mellesleg PD-alapító viszont igen. Ő már a tavalyi választások után sikertelenül próbálta összekalapálni a két baloldalinak tekinthető erő koalícióját, ami akkor a PD erős emberének, korábbi miniszterelnöknek, Matteo Renzinek az ellenállásán megbukott. Volt alternatíva, mégpedig az Öt Csillag és a Liga koalíciója.
A populisták koalíciója aztán inkább valami 14 hónapon át tartó internetes valóságshow-ra hasonlított, mint kormányzásra. A felek a közösségi médiában szórták egymásra az átkot, szónokoltak, mindenen összevesztek az adóktól kezdve a helyi autonómiákig és a strandok nyitvatartásáig. Közben a gazdasági növekedés nullaközeli számokon áll, az adósság meghaladta a kétbillió eurót, a bruttó hazai termék, a GDP 132 százalékát. Az ifjúsági munkanélküliség a csúcsokat ostromolja, a beruházóknak eszükben sincs újabb olaszországi befektetésekbe tenni a pénzüket. Az EU vezetői egyre borúsabban figyelték, mi történik Olaszországban, amely gúnyt űzött a közös költségvetési szabályokból, gyűlöletet szított a migránsok ellen és közeledett Vlagyimir Putyin Oroszországához.
Salvini nem rejtette véka alá, hogy mit tervez, ha megkapja az áhított teljhatalmat. Erőskezű biztonságpolitikát, a menekültpolitika további szigorítását, gazdasági kiigazítások helyett 15 százalékos egykulcsos adót, amely szerinte felpörgeti a gazdaságot. Miközben lassul az európai, különösen a német gazdaság, küszöbön áll a Brexit, az Európai Bizottság váltás előtt áll, mindez az eurózóna veszélyes meggyengítésével, esetleges romba döntésével is fenyegetett.
Augusztus 20-án Conte igazi államférfihoz méltó beszédben mondott le. Elbúcsúzott az egymás ellen lavírozó populisták PR-arcaként, és megérkezett a színre mint önálló politikus. Salvinit azzal vádolta, hogy az ország érdekeit elárulva csak személyes érdekeit követi. Mint mondta, Olaszországnak nem teljhatalmú politikusokra van szüksége, hanem felelősségérzetre és az intézmények tiszteletére. Azt is Salvini szemére vetette, hogy nem válaszolt egyenesen az Oroszországhoz fűződő kapcsolatait firtató kérdésekre, viszont a népszerűséget hajhássza a közösségi médiában, miközben vallási szimbólumokkal operálva visszaél mások őszinte hitével. A beszéd közben Di Maio csak somolygott, alighanem tudta, hogy esze ágában sincs a választók elé állni, amikor pártjának népszerűsége nagyjából megfeleződött múlt március óta.
Matteo SalviniLemondásával Conte eltorlaszolta az utat a bizalmatlansági indítvány előtt. Mattarella pedig megnyitotta az utat a parlamenti erőviszonyok alapján lehetséges másik koalíció, az M5S és a PD tárgyalásai előtt. Igaz, ezekbe még megpróbált beleszólni Salvini is, akinek tetszési indexe augusztus 20. után váratlanul zuhanni kezdett. Újabb koalíciót javasolt Di Maiónak azzal, hogy legyen ő a kormányfő. Szép ajánlat egy 33 éves fiatalembernek, aki stadionban dolgozó italárusból egyenesen a miniszterelnök-helyettesi székbe katapultált korábban. A Kapitány ajánlatát azonban ezúttal már senki sem vette komolyan.
Conte úgy viselkedett, mint egy színész, akiből a pótpót-szereplőválogatáson bújik elő az igazi tehetség
– írta a The New York Times kissé vitriolosan. Szakértőként, kívülről megválasztott miniszterelnök az olasz történelemben még sohasem kapott második esélyt. Most azonban Conte elnyerte a szerepet. Annyira, hogy az Öt Csillag és a Demokrata Párt augusztus végéig semmi másról nem tudott megállapodni, mint az ő személyéről. Igaz, ez sem ment könnyen. A PD vezetői szerették volna, ha a korábbi kormány egy tagja sem kerül be az új kabinetbe, Di Maio azonban ragaszkodott választottjához. A PD nemes bosszúja, hogy ma csak Contével akarnak tárgyalni, őt tekintik az M5S képviselőjének, nagyvonalúan figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy annak nem is tagja.
Ráadásul a koalícióra keményebb kihívás is vár az Öt Csillag Mozgalom szavazásánál. Ha a második Conte-kormány nem tud a kiadásokból lefaragni legalább 23 milliárd eurót, a költségvetés 1,3 százalékát, az EU-s szabályok szerint január elsejétől emelni kell a forgalmi adót. Annak mértéke most 22 százalékos, de jövőre 25,2 százalékra, 2021-ben pedig 26,5 százalékra emelkedhet. Miközben mi, magyarok szeretnénk ezeket a számokat, az események ilyen alakulása az olaszok számára valódi horrorforgatókönyvnek tűnik.
A második Conte-kormány sorsát megpecsételheti nemcsak az, ha a megszorítások mellett dönt, de a forgalmi adó emelése is, amely elsöpörheti a gazdasági növekedés amúgy is harmatgyenge jeleit. Elemzők szerint Salvini azért is sürgette új választások kiírását, mert tisztában volt vele, hogy mindazok a pártok veszítenek majd népszerűségükből, amelyek részt vesznek a 2020-as költségvetésről szóló döntésekben. A Liga ettől most megmenekül.
Új kormányalakítási megbízatását elfogadva Conte optimista beszédet mondott. Kifejtette, arra törekszik majd, hogy Olaszország, az Európai Unió alapító tagja visszaszerezze az elvesztegetett időt, és ismét az integráció egyik meghatározó szereplője legyen. A válságból most esélyt kell formálni. Hozzátette, hogy ő nem valamelyik párt érdekét kívánja szolgálni, hanem minden olaszét, és eljött az idő, amikor a polgárok ezt már értékelni tudják. Persze nagy kérdés, vajon akkor is értékelni fogják-e, amikor az új költségvetés hatását a pénztárcájukon érzik majd.
A kormányalakítási tárgyalások során az államelnök a rend kedvéért meghallgatta Salvinit is. Ő később úgy nyilatkozott, hogy Mattarella olyan kormányt akar, amelynek hosszú távú kilátásai vannak. De komolyan gondolhatja-e bárki, hogy az M5S és a Demokrata Párt létre tud hozni ilyen kormányt? Szerinte a koalíció csak hosszú agónia lesz. Ahogy mondta, alig három–hat hónapra tudják elkerülni az újabb választásokat azok, akik most féltek a választók elé állni. A végén azonban szerinte így is a Liga adja majd Olaszország erős és következetes kormányát.
Vannak, akik abban reménykednek, hogy Salvini már nem tér vissza, hiszen elvben három év van még a rendes választásokig. Ha a második Conte-kormány kiváló munkát végez, ha felvirágoztatja az országot, akkor Salvini népszerűsége elhervadhat a hatalom körein kívül. Elvben elképzelhető ilyen jó kormányzás is. A gyakorlatban, a mai Itália körülményei között azonban aligha. Az olasz politika színpadának alapvető műfaja egyébként is a komédia. Ahol a legvalószínűbb fordulat, hogy aki győztesnek látszik, az veszít, és végül a vesztesnek várt arat diadalt.
