Nyolcas alakú mecsetet építtet Alijev Hegyi-Karabahban

Susa városát november nyolcadikán foglalták vissza, örömködik az azeri államfő.

2021. május 12., 16:18

Szerző:

Új mecset alapkövét tette le az örményektől nemrégiben visszafoglalt hegyi-karabahi Susa városában Ilham Aliyev azeri elnök szerdán – írja az MTI. Azt javasoltam, hogy a mecset formája egy nyolcasra hasonlítson, mert Susát november 8-án szabadítottuk fel – hangoztatta Aliyev. Hozzátette, hogy az imaház minaretjei a tizenegyes számra fognak emlékeztetni, mert a város a tizenegyedik hónapban került az azeri erők kezére.

Az azeri elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az új mecset helyszínét sem véletlenszerűen választották ki: Susa felső részére építik, hogy az egész város látképét uralja" – jegyezte meg Aliyev. Kiemelte azt is, hogy az alapkövet a ramadán végét jelző háromnapos ünnep idején (íd al-fitr), helyi nevén az uraza-bayram nevű muszlim ünnepen helyezték el. Mint mondta, egykor tizenhét mecset volt Susában, de mindet lerombolták, amikor a terület az el nem ismert Hegyi-Karabahi Köztársaság fennhatósága alatt állt.

Az azeri elnök hivatala a nap folyamán jelentette be egy nagyszabású hadgyakorlat megtartását is, amelyen 15 ezer katona vesz részt. A közlés szerint a különböző fegyvernemek közreműködésével május 16. és 20. között zajló manőveren a többi között terroristák semlegesítését és illegális fegyveres csoportosulások provokációi elleni fellépést is gyakorolni fogják.

Aliyev május 7-én Azerbajdzsán kulturális fővárosává nyilvánította Susát. Az elnöki rendelet magyarázata szerint a döntés azért született, hogy helyreállítsák Susa városának történelmi arculatát, visszaadják régi dicsőségét, és újraindítsák hagyományos, tartalmas kulturális életét.

Jereván nemrég az EBESZ minszki csoportjának országaihoz fordult felhívással az Azerbajdzsán fennhatósága alá került hegyi-karabahi örmény kulturális örökség rombolása miatt. Az örmény médiában és Telegram-oldalakon ugyanis felvételek jelentek meg arról, hogy Susában lebontották a 19. század derekán épült örmény ortodox Megváltó Krisztus Kazancsecoc-székesegyház kupoláit.

Azerbajdzsán tavaly szeptember végén támadást indított az országtól 1991-ben egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek nyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah enklávé és az örmények kezén lévő környező azerbajdzsáni települések visszafoglalására. A csaknem két hónapos háborúban Bakunak sikerült jelentős területeket ellenőrzése alá vonnia. A háromoldalú, örmény-azeri-orosz tűzszünettel véget ért harcok során súlyos károkat szenvedett a susai örmény székesegyház is.

Kiemelt képünk illusztráció: Ilham Aliyev azeri elnök, miután meggyújtotta Newroz tüzét Susában, 2021. március 20-án. Fotó: Azerbajdzsán Elnöksége/Anadolu/AFP