Nyolc embert öltek meg az amerikai rakéták

Nyolc ember életét vesztette Pakisztán nyugati, törzsi területén, miután feltehetően amerikai pilóta nélküli repülőgépről csapás ért egy tálib kiképzőtábort - jelentették helyi hivatalos források.

2009. június 18., 14:33

Az eset Dél-Vazirisztánban történt, a vallási fanatikus tálib mozgalom fellegváraként számon tartott vidék egyik nagyobb városától, Vanától tíz kilométerre nyugatra. A pakisztáni titkosszolgálat név nélkül nyilatkozó emberei elmondták, egy tálib parancsnok két falu között elhelyezkedő kiképzőtáborára mértek csapást. Két másik titkosszolgálati illetékes azt mondta, összesen négy rakéta csapódott be két helyszínen, és az akciónak nagyjából kéttucatnyi sebesültje is van -- írta az MTI.