Német intés: ki innen a halálbüntetés híveivel!
A brüsszeli bizottság vezetője világosan fogalmazott, amikor Orbán Viktornak címezve kijelentette: aki bevezeti a halálbüntetést, annak nincs helye az EU-ban – írja a Frankfurter Rundschau.
Nem mai keletű Juncker bosszúsága a magyar miniszterelnök miatt, ám a Süddeutsche Zeitungben megjelent fenyegetés új. És azonnal csatlakozott hozzá a német kormány. A halálbüntetés hívei maradjanak csak az unión kívül.
A felháborodás általános. Orbán két hete elment Strasbourgba, ahol ismét az aggasztó magyarországi fejleményeket tűzték napirendre, ám a politikus nem zavartatja magát. Legutóbb egy menekülttábor szomszédságában kijelentette, hogy haza kell küldeni az ott élőket.
A bizottság korábban a többi közt a médiatörvény miatt a közösségi támogatások befagyasztásával fenyegette meg. Orbán engedett, de csak annyit, amennyit okvetlenül kellett. Juncker azonban most a figyelmeztetéssel érzékeny pontra tapintott. Amikor a minap diktátorként köszöntötte Orbánt, szóvivője azzal igyekezett nyugtatni a kedélyeket, hogy ők ketten évek óta ismerik egymást. Ez azonban nem javítja a helyzetet az Európai Néppárt számára sem. Ám ott aligha lehet szó szankciókról a Fidesz ellen.
Az osztrák FPÖ előrelátóan egyszer már felajánlotta, hogy a Fidesz lépjen át a jobboldali populisták: Le Pen és Geert Wilders közé. Remek társaság.