Nem szólíthatja fel a honfitársait csak úgy

Az amerikai, demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Barack Obama szenátor szerint, ha a benzin ára tovább emelkedik, az amerikaiak meg fogják változtatni autóvásárlási szokásaikat. Ő maga egy hibrid - benzin és elektromos hajtású - autó tulajdonosa, de mint mondta, alig használja kocsiját.

2008. május 25., 14:17

Obama kampányának egyik központi eleme a klímaváltozás elleni küzdelem, és rendszeresen figyelmezteti az autógyárakat, hogy gyártsanak kis fogyasztású kocsikat. Legutóbb a kampányrepülőgépén beszélt erről az újságíróknak. Ám közben ügyesen tartózkodott attól, hogy egyenesen felszólítsa honfitársait, vásároljanak inkább kisautókat – csak hangsúlyozta, hogy "az emberek megváltoztatják szokásaikat".

Obamának környezetbarát autója van, de a garázsban hagyja

Ez már látszik az első negyedévi adatokon. Csökkent a sport-terepjárók és a nagy teherkocsik vásárlása, és gyorsan nőtt a kereslet a kis és közepes méretű autók iránt - mondta Obama, és ismét javasolta, hogy az amerikai kormány segítse az autógyárak beruházását kis fogyasztású autók gyártásába.

Obama óvatosságát - azt, hogy nem látta el jótanácsokkal az amerikaiakat, csupán a statisztikákat idézte - talán az magyarázza, hogy nyilván tudja: efféle jótanácsok és felszólítások is hozzájárultak Jimmy Carter bukásához több mint negyedszázaddal ezelőtt. Az akkori demokrata párti elnök, Jimmy Carter az iráni iszlám forradalmat követő, 1979-80-as olajválság idején kötöttkabátban ült a tévékamerák elé, és javasolta honfitársainak, hogy csavarják le a fűtést otthonukban, és mellőzzék a karácsonyi kivilágítást.

Még nem tudni, milyen hatást tesz az amerikaiakra, hogy Obama egyszersmind elmondta: a saját kocsija környezetbarát. - Egy hibrid autót vettem, de mostanában nem sokat vezetek, garázsban tartjuk a kocsit - mondta a vele utazó riportereknek. Obamát kampánykörútján az amerikai elnöki testőrség ügynökei szállítják.