Nem kell nagyobb hatáskör az államfőnek

Az ellenzéki parlamenti képviselőknek kétségeik vannak az államfői jogkörök megerősítésével kapcsolatban. Figyelmeztetnek: Szlovákia elsősorban parlamentáris demokrácia.

2012. szeptember 16., 18:21

„Gyakorlatilag más alkotmányos berendezkedést vezetnénk be Szlovákiában. Az államfő egyes esetekben már most is a parlament második kamaráját helyettesíti, más esetekben pedig a végrehajtó hatalom kompetenciáit veszi át” – mondta Martin Poliačik, az SaS képviselője.

Úgy véli, mindig van lehetőség a jogkörök megváltoztatására, ám hangsúlyozta: mielőtt ez bekövetkezne, meg kell egyezni, milyen lesz a berendezkedés. „Milyen erős parlamentet, kormányt, milyen jellegű kapcsolatokat akarunk. Az államfői jogköröket ezután ehhez kell igazítani” – jegyezte meg.

Pavol Hrušovský, a KDH frakcióvezetője, akit a sajtó elnökjelöltként tart számon, szintén úgy véli, több dolgot is figyelembe kell venni az államfői jogkörökkel kapcsolatban. „Meg kell fontolni, mi legyen azokkal a törvényekkel, melyeket az államfő nyújtott be, és a parlament módosításokkal visszaadja neki. Visszadobhatja-e ezeket a jogszabályokat az államfő a parlamentnek újratárgyalásra? Sok kérdés van, melyek alkotmánymódosításokkal kapcsolatosak” – jegyezte meg.

Solymos László, a Híd frakcióvezetője nem változtatna. „Véleményem szerint az államfőnek elégséges hatásköre van, mivel parlamentáris demokrácia vagyunk. A jogkörök úgy vannak szétosztva az egyes alkotmányos posztok között, hogy azokon nem változtatnék” – tette hozzá.

Jozef Viskupič, az Egyszerű Emberek frakcióvezetője szerint a nagyobb jogkörökről szóló vita mögött az áll, hogy Robert Fico kormányfő, a Smer elnöke érdeklődik az államelnöki poszt iránt is, írja a

bumm.sk.

Richard Sulík, az SaS elnöke azt üzeni Gašparovičnak, hogy mielőtt a további jogkörökről gondolkodna, teljesítse azokat, melyeknek már birtokában van. „Már rég ki kellett volna neveznie az új főügyészt. Nem értem, minek adjunk neki új jogköröket, ha jelenlegi kötelességeit sem teljesíti” – tette hozzá.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.