Nem foglalkozunk az Úrral – A britek karácsonyi templomjárók

A politikai korrektség jegyében inkább év végi, mint karácsonyi ünnepekként emlegetett időszakban politikai megfigyelők és a közvélemény körében egyaránt meglepetést keltett, hogy Theresa May kormányfő néhány napon belül három alkalommal tett említést keresztény hitéről. Ez a kiállás gyökeresen eltért elődeiétől. David Cameron találóan úgy fogalmazott, hogy „úgy van a vallással, mint a kereskedelmi rádiók vidéki vétele: jön és megy”. Gordon Brown édesapja skót presbiter volt ugyan, és a Downing Street 10.-ben nem egészen három évet töltő kormányfő gyakran hivatkozott az „erkölcsi iránytűjeként” szolgáló skót egyházra, magánügyként kezelte Istenhez fűződő kapcsolatát. A legfrappánsabb, szállóigeként emlegetett „valláspolitika” Tony Blair híres spindoktorától, Alastair Campbelltől származik, aki kijelentette: „Nem foglalkozunk az Úrral.”

May a szezon emelkedett hangulatát kihasználva a The Sunday Timesnak adott interjújában felidézte, egy vidéki lelkész egyetlen gyermekeként hogyan forgott egész karácsonya a plébániatemplom körül, hogyan vett részt az éjféli misén, majd már kora reggel hogyan tértek vissza a karácsonyi istentiszteletre. Mindezek után a kis Theresának addig kellett várnia mértéktartó ajándékainak kézhezvételével, amíg édesapja a beteg és magányos hívők meglátogatása után vissza nem tért a parókiára. Korán belé ivódott vallásos hite azóta is vezérfonala életének, megtanította arra, mi a helyes és a helytelen. Ezen az erkölcsi alapon helyezte belpolitikájának középpontjába az első naptól kezdve a társadalom kevésbé szerencsés tagjainak kiemelt támogatását.

Fotó: MTI/EPA/Andy Rain

A hatvanéves miniszterelnök szo­­ciá­­lis érzékenységébe nehéz belekötni, az azonban nem mindenkinek tetszik, ahogyan a vallásosságát fitogtatja. A legnagyobb példányszámú minőségi napilapnak, a konzervatív The Daily Telegraphnak nyilatkozva Linda Woodhead, a Lancesteri Egyetem vallásszociológiai tanszékének professzora annak a véleményének adott hangot, hogy mindennek politikai célja volt. Theresa May tory választópolgárok népes csoportját szólította meg, hiszen a Brexitre szavazók túlnyomó része egyben az anglikán egyház hívője. Mint egykori „maradót”, az euroszkeptikusok enyhe gyanakvással kezelik May-t, ám ez az enyhén opportunista taktika egyszer bumerángként üthet még vissza, elidegenítve az alapvetően nem vallásos brit szavazókat.

Az Egyesült Királyság frissen közzétett adatok szerint a karácsonyi hívők hazájává vált. Az elmúlt öt év alatt hét százalékkal csökkent a vasárnapi istentiszteleteken részt vevők száma. A lelkészek összesen alig több mint nyolcszázezer anglikán jelenlétében prédikálnak. Az adventi, majd karácsonyi időszakban viszont látványosan megugrik a templomjárók száma, egy évvel ezelőtt elérve az ötéves rekordnak megfelelő 7,5 milliót, bár ez a tekintélyes szám bizonyára jelentős átfedéseket is takar. A hívők statisztikáját befolyásolja, hogy nagyon sok szülő igyekszik egyházi iskolába íratni gyermekét, mert az oktatás színvonala meghaladja az államiakét, míg a magánintézmények, különösen az internátusok tandíja elérhetetlen álomnak számít az átlagkeresethez közeli fizetésű rétegek számára. Az egyházi intézményekbe való felvételnek viszont feltétele, hogy a család rendszeresen vegyen részt vallási, közösségi programokon, igazolva az egyházhoz fűződő szoros szálait.

Nem nagy vakmerőség feltételezni, hogy nagyjából ugyanaz a 7,5 millió brit áll fel a karácsonyi pulyka mellől, hogy megtekintse II. Erzsébet ünnepi beszédét, mint akik december eleje óta megfordultak a templomokban, ha másért nem, meghallgatni iskolás gyermekük karácsonyi kórusfellépését. Remélhetőleg a királynő és szövegírói még idejében olvasták a londoni University College elemzőinek megsemmisítő írását arról, hogy az uralkodói beszéd hatvannégy éve élő hagyománya „az egyik legkiszámíthatóbb tévéprogram”. Őfelsége 1952 óta fordul felemelő üzeneteivel alattvalóihoz, de mint most kiderült, a mindeddig elhangzott mintegy 42 ezer szóból mindössze 3991 volt tisztán megkülönböztethető, egyedi, az összes többi ismétlés. Hogy a sértés még súlyosabb legyen, az analízist végzők megjegyezték, hogy Snoop Dogg, Kanye West és Jay Z amerikai rappereknek van hasonló szókincsük. A fő témák ismétlődően az idő, a társadalom és a vallás. Érdekes módon egészen 1973-ig a kereszténység szinte szóba sem került, az új évezred kezdete óta viszont egyre gyakoribbak a hittel kapcsolatos gondolatok. A helyi idő szerint délután 3 órai sugárzásnak is megvan az oka, ebben az időpontban lehet ugyanis elérni a Nemzetközösség legtöbb állampolgárát.

E sorok írójának is feltűnt, hogy a karácsonyi üdvözlőlapokon egyre inkább szerepel a „karácsonyi” helyett az „ünnepi” jó kívánság. Ugyanakkor a napokban a befolyásos brit Emberi Jogi Bizottság elnöke éppen a politikai korrektség elburjánzása ellen emelte fel a szavát. David Isaac arra bátorította az embereket, hogy ne tartsanak attól, elsősorban a munkahelyeken, hogy megbántják zsidó, muzulmán vagy más felekezetű kollégáikat, ha karácsonyi lappal ajándékozzák meg őket, karácsonyi partit rendeznek vagy karácsonyi jó kívánságukat fejezik ki. Kifejtette, hogy a vallás szabad gyakorlása alapvető emberi jog, amit nem kell a megbántástól való aggodalom miatt elnyomni. Az elmúlt években a munkaadók valósággal pánikoltak, nehogy valakit is megsértsenek az év végén, pedig mértékletesség esetén a karácsonyban semmi diszkriminatív nincs.

Ez lesz a második karácsony, ami­­kor az első püspöknő, az ötvenéves Libby Lane celebrálhatja Stock­­port­­ban az ünnepi misét. Azóta egyébként, hogy 2015. január 26-án a káprázatos yorki székesegyházban az anglikán világunió második számú főméltósága, John Sentamu érsek formálisan beiktatta tisztségébe a kétgyermekes anyát, a szebbik nem képviseletében Angliában hat, Walesben egy püspököt neveztek ki. Az események alaposan felgyorsultak, hiszen alig több mint húsz év telt el azóta, hogy az anglikán egyház legfőbb szabályalkotó testülete, az általános szinódus hosszú és szenvedélyes viták után végre lehetővé tette a női lelkészek szolgálatát. Bár az elsőséget senki nem veheti el tőle, Libby Lane a valóságban pusztán afféle segédpüspök, mert a Nagy-Manchester vonzáskörzetébe tartozó Stockport csak egyházkerület, Chester egyházmegye része. A püspök asszony kezdetben „rémisztőnek” nevezte kinevezését, de szerencsére Isten szolgálatában is mellette áll társa, George Lane, akihez mellesleg ugyancsak „történelmi” esemény fűzi. Ők az anglikán egyház első házaspárja, akiket – még 1994-ben – egyidejűleg avattak lelkésszé. Ha a női püspökök szolgálatának engedélyezése, sőt maga a felszentelési ceremónia nem nélkülözte is az ellentmondásosságot, Libby Lane sem furcsának, sem szokatlannak nem tartja munkáját. Ami igazán fontos számára, az az, hogy kinevezése „minden felekezet tagjai és az Istenben nem hívők” számára is az bizonyítsa, a lehetőségek korlátlanok.