Nem félnek a Kremltől
A CNN riportja egy idős asszonyt mutatott, aki átdugta a fejét a vasrácson, és azt ismételgette a kamerába: „Nem félünk, nem félünk.” Nem volt egyedül. Az orosz függetlenség napján, június 11-én több tízezer ember vonult az utcára Moszkvában ezzel a jelszóval: „Nem félünk, a Kreml fél.” KASZA LÁSZLÓ írása.
Veszélyben van az a diktatúra, amelytől az elnyomottak már nem félnek. 1988. március 15-én a Batthyány-örökmécsesnél Hodosán Róza, a demokratikus ellenzék tagja olvasta fel aznap hajnalban őrizetbe vett férje, Demszky Gábor beszédének szövegét. Annak is az volt a központi gondolata, hogy nem félünk, „nyíltan kimondjuk, hogy radikális fordulatot, erőszakmentes átalakulást akarunk”. Egy évvel később megbukott a Kádár-rendszer. Pedig Budapesten csak a demokratikus ellenzék pár tucat tagja merte hangosan kimondani, hogy „nem félünk”. Moszkvában most tízezrek.
Ezzel nem akarom azt mondani, hogy egy év múlva Vlagyimir Putyin diktatúrája is Kádárénak a sorsára jut. De emlékeztetnék arra, hogy a félelmüket levetkőzött tömegek tüntetései nemcsak mostanában, az arab világban, hanem annak idején a kommunista rendszerekben is gyakran a diktatúra végét jelentették. Gondoljunk a Belgrádban heteken át tartó Miloševiæ-ellenes tüntetésekre vagy az NDK-ban az Ulbricht menesztését követelő „hétfői felvonulásokra”. Ez bizonyára eszébe jut most Putyinnak is. Annál inkább is, mert az NDK-s tüntetéseket mint KGB-s bürokrata maga is megélte Drezdában. Életrajzírójának mesélte, milyen düh fogta el, amikor látta, hogy a tömeg ostromolja a Stasi-székházat, és a kormány nem tesz semmit. Nos, ő tesz.
Emlékszünk, hogy a késői Kádár-rendszer rendőrsége a várható tüntetések előtti éjszakán „begyűjtötte” a demokratikus ellenzék ismert vezetőit. Putyin most Moszkvában ugyanezt teszi.
Ismert ellenzékieknél folytattak házkutatást egy nappal a mostani nemzeti ünnepre tervezett, „Milliók felvonulása” nevű tüntetés előtt. A szervezőket másnapra beidézték a rendőrségre, hogy ne tudjanak részt venni a felvonuláson. A Baloldali Front elnöke, Szergej Udalzov viszont levelet íratott ügyvédjével a rendőrségnek: sajnos nem tud eleget tenni az idézésnek, mert részt kell vennie az általa szervezett tüntetésen. Hozzátette, hogy egy másik időpontban természetesen eleget tesz az idézésnek. (Nemcsak Sztálin, Brezsnyev is forog a sírjában.)
A vizsgálatok hivatalosan a május hatodiki tüntetés szervezői ellen folynak. Akkor, a Putyin második elnöki beiktatása előtti napon húszezren tüntettek az elnök és a választási csalások ellen. Az egész télen folyó békés tüntetésekkel ellentétben a rendőrség összecsapást provokált a tüntetőkkel. Sok tüntető és hat rendőr megsebesült. Egy moszkvai ellenzéki rádió szerint a rendőrök – fájdalomdíjként – lakást kaptak a város főpolgármesterétől. (Azóta megduplázódott a tüntetések leverésére önként jelentkező rendőrök száma.) Hatszázötven tüntetőt őrizetbe vettek, többük ellen vádat emeltek.
A házkutatásokat és a vizsgálatokat nem a rendőrség, hanem az Orosz Köztársaság külön osztályának tagjai végzik. Ez az osztály egyenesen Putyin fennhatósága alá tartozik. A tüntetések megfékezésére az elnök mozgósította a dumát is. Ott az ő pártja, az Egységes Oroszország van többségben. Megszavaztatott egy új törvényt, amely újraszabályozza a tüntetések lefolyását. Átszámítva huszonötezer euróig terjedő büntetést szabhatnak ki arra, aki letér a tüntetés engedélyezett útvonaláról, álarcot visel, vagy fűre lép. Ez egy átlagos orosz havi fizetés negyvenszerese.
A hivatalos sajtó szerint ezeket a szigorú büntetéseket „az állampolgárok jogainak és szabadságának védelmében” hozták. Az ellenzék viszont a sztálini vérengzések csúcspontjának dátumával kommentálta a törvényt: „Isten hozta 1937-ben!” A dumában az Egységes Oroszország három képviselője a törvény ellen szavazott. A párvezetőség felszólította őket mandátumuk visszaadására.
Sokan vannak azon a véleményen, hogy az új törvény ellenkező hatást váltott ki a lakosság körében, mint azt a rendszer várta. Ugyanakkor Putyin elnök az orosz függetlenség napján mondott ünnepi beszédében kijelentette: „Az éles viták természetesek egy demokráciában. Feladatunk egymás véleményének meghallgatása, hiszen társadalmunk legjobbjai vannak az utcán.” Ezt akkor mondta, amikor ügyészei éppen kihallgatták az éjszaka letartóztatott ellenzékieket. De Putyin a mézesmadzag mellett korbácsát is megsuhogtatta: „Minden tűrhetetlen, ami árt a társadalomnak, megosztja azt. Nem fogjuk tűrni a becsületes tüntetők közé furakodó garázda majombandák tevékenységét!”
Politikai megfigyelők szerint Putyin akkor követte el a nagy hibát, amikor a Medvegyevvel való első hivatalcseréről azt mondta: már régen megbeszélték egymással. Ez a hatalmi arrogancia, a társadalom és parlament véleményének figyelmen kívül hagyása mélységesen sértette az uralkodói – cárok, pártfőtitkárok – önkényéhez egyébként hozzászokott orosz társadalmat. Az államelnök, a miniszterelnök és környezetük nem fogta fel, hogy az elfásult orosz társadalomban is van egy interneten, twitteren, Facebookon felnövő új nemzedék, amelynek már a televízió is a múlt műfaja. Ez nem a funkcionáriusok, hanem a nyugati demokráciákban élő kortársai nyelvét beszéli. Nekik pontosan olyan szörnyű Putyin rendszere, mint apáiknak, nagyszüleiknek a Sztáliné volt. Legerősebb fegyverük – mint Demszkyéké volt huszonnégy évvel ezelőtt – az, hogy nem félnek.
(A teljes írást a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvashatja.)
