Nem érdekel, ha diktátornak neveznek – Erdogan Trumpban reménykedik
A török lapok sietve közölték az Egyesült Államok alelnökévé választott Mike Pence interjúját, amelyet a választás másnapján adott. Ebben Ankarát mondta országa legfontosabb regionális szövetségesének, hozzátéve, hogy javítani akarják a viszonyt. Megszólalt Trump egyik tanácsadója, aki azt sugallta, hogy most már nyugodtan számíthatnak Fethullah Gülennek, a Pennsylvaniában élő hitszónoknak a kiadására is. Erre utalt Trumpnak küldött gratulációjában Binali Yildirim török kormányfő is. A török kormánykörök annyira biztosak ebben, hogy sajtójuk a választás utáni héten tudni vélte, hogy februárban kezdődhetnek a kiadatásról a tárgyalások. A török elnököt biztatja, hogy a kampányban Trump többek között azért is támadta Clintont, mivel a demokrata jelölt adományt fogadott el Gülentől. Erdogant nem zavarják Trump korábban tett provokáló muzulmánellenes tirádái. Valódi lelki társat lát az ingatlanmágnásból a „szabad világ vezetőjévé” vált, különös frizurájú férfiban. És feltehetően nem is téved ebben a meggyőződésében.
Az amerikai politikai fordulat a török kormánypárt számára azt ígéri, hogy ezentúl eggyel kevesebb külföldi kritikusa lesz. Az Obama-adminisztráció ugyanis, ha érthető óvatossággal is, de rendszeresen bírálta Erdogan belpolitikáját. Felléptek akkor, amikor a civil szervezeteket támadta, amikor rohamrendőrsége a környezetvédő tüntetőkre támadt, bírálták az újságírók elleni terrort s azt, hogy felmondta a megegyezést a kurdokkal. Amerika azt szerette volna, ha Törökország erőit az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet ellen fordítja, s nem értette Erdogan titkosszolgálatának kétes manővereit a szíriai polgárháborúban. Konfliktusban voltak a szíriai kurd fegyveres erők támogatásának ügyében is. Az Egyesült Államok szerint ma ez a leginkább ütőképes fegyveres erő az ISIS elleni harcban. A török állam viszont terroristának nyilvánítja őket a szeparatista Kurd Munkáspárttal (PKK) fennálló kapcsolataik miatt.
MTI/EPA
Obama idejében a viszony hűvösre váltott. Az amerikaiak láthatóan nem tudták követni a török elnök impulzív politikai változásait. Erdogan már 2013 decemberében fő ellenségévé nyilvánította korábbi fő szövetségesét, Fethullah Gülent. A kiváltó ok: ügyészi-rendőri eljárás indult miniszterei ellen korrupciós váddal, s ez az ügy elért a fiáig is. A műveletet – állította – Gülen hívei indították „imámjuk” parancsára, ez pedig a kormány megdöntését célzó terrorcselekmény volt. A hivatalos török álláspont a hitszónok hálózatát ezután terrorszervezetté nyilvánította, amely erőszakos eszközökkel tör a demokratikus államrend ellen. A július 15-i pancserpuccs ennek a Fethullahista Terrorszervezetnek (FETÖ) volt a műve. A török politikusok némelyike és a kormánypárti sajtó sokáig az Egyesült Államokat vádolta a puccskísérlet megszervezésével, és azt állították, hogy az amerikai hadsereg asszisztált a puccsistáknak. Emiatt zárták el az Incirlik légitámaszpont elektromos ellátását is a puccs utáni napokban, zavarokat okozva az amerikai légierőnek.
A hitszónok hívei évtizedek alatt kiterjedt hálózatok szövevényét hozták létre. Iskolák, jótékonysági intézetek, bankok, iparvállalatok, szakmai szervezetek alakultak. A tagok hitbuzgalmi és jótékonysági célokról beszélnek, a toleráns, más vallásokkal párbeszédet folytató iszlám eszméjének terjesztéséről. Sokan viszont vakfegyelmet tartó, módszeresen terjeszkedő érdekszövetséget, janicsársereget látnak benne. Egy névtelenül nyilatkozó amerikai főtisztviselő azt mondta, hogy amikor elkezdték a vizsgálatot, jótékonysági szervezetnek látták a Szolgálat nevet viselő csoportosulást. Később inkább a pénzmosással foglalkozó maffiára emlékeztette őket a Gülen-hálózat. Ez azonban aligha jelenti, hogy a 76 éves hitszónokot kiadják vagy letartóztatják az amerikai hatóságok a közeli jövőben.
Törökországban szakadatlanul folyik a harc a testvérek ellen. Gyanús, aki Gülen-iskolát végzett, Gülen-kollégiumban lakott, Gülenhez húzó banknál vezette számláját, esetleg adományokat utalt át Gülenhez tartozó jótékonysági szervezetnek, netán tagja valamilyen szakmai szervezetnek, amelyet a Gülen-hálózat részének tartanak. Akit két pontban is sárosnak találnak, állását veszítheti, megfoszthatják a tanítási jogtól, talán vádat is emelnek ellene. Bekir Bozdag igazságügyi miniszter azt mondta a minap, hogy 36 ezer embert tartóztattak le a július 15-i puccskísérlet után, s további 4115 polgári személyt, 92 katonát és 213 rendőrt köröznek. 3456 bírót és ügyészt felfüggesztettek a FETÖ elleni nyomozások során.
A sajtó elleni folyamatos támadások, a Cümhüriyet balliberális napilap főszerkesztőjének és szerzőinek letartóztatása is ebbe a sorba illik. Ők nyilvánvalóan nem tagjai sem a PKK-nak, sem a FETÖ-nek, de a vádhatóság szerint besegítettek nekik – rendszerkritikus cikkeikkel. A rendkívüli állapotnak nem látszik a vége.
Novemberben döntő stádiumához érkezett az ISIS elleni koalíciós hadművelet. Obama nyilvánvalóan azt szeretné, hogy mire kiköltözik a Fehér Házból, az ISIS ne legyen többé nemzetközi tényező. Törökország szeretne részese lenni az iraki Moszul felszabadításának és a szíriai Rakka elfoglalásának is. De ez sem egyszerű. A síita iraki kormány szeretné a határokon túl tudni a török harckocsikat. Szíriában a törökök inkább az ottani kurdok kiszorítására játszanak, mint az ISIS megsemmisítésére. A szomszédos arab országokban való katonai sikerre Erdogannak nagy szüksége lenne. A hajdani Oszmán Birodalom örökségére hivatkozás alapeleme kormányzásának. Ettől reméli talán azt is, hogy sikerül keresztülvinnie az alkotmányreformot, amely elnöki köztársaságot, gyakorlatilag egyeduralmat teremtene neki. Ehhez azonban nincs megfelelő parlamenti többsége. Az elemzők szerint azért szorgalmazza a halálbüntetés visszaállítását, amely egyébként a jobboldali-nacionalista MHP párt deklarált célja, hogy az cserébe megszavazza az alkotmányreformot. Egy ilyen változás még messzebb viszi Törökországot Európától. A halálbüntetést 2002-ben az EU-val való jogharmonizáció részeként törölték el. Kockáztatja ezzel tagságát az Európa Tanácsban, amelynek alapító tagja, s még inkább kilátástalanná teszi az EU-tagságról szóló tárgyalásokat. Erdogant a jelek szerint ez most nem aggasztja. Tudja, az EU számára a fő kérdés, megakadályozzák-e törökök a szíriai és egyéb menekültek Nyugat felé vándorlását.
„Nem érdekel, ha diktátornak neveznek” – mondta a török elnök, s hozzátette, az foglalkoztatja, hogy a népe mit mond róla. Ebben a szellemben politizál most Törökország. Frontot nyit az európai intézmények ellen, irrelevánsnak minősítve az Európai Bizottság pesszimista demokráciajelentését. A felszínen radikális becsületsértéseket vágnak az európai politikusok fejéhez, de egyes politikusok a háttérben tovább tárgyalnak. Bejelentették Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter látogatását Ankarában, eközben a török politikusok intenzív tárgyalásokat folytatnak az oroszokkal stratégiai ügyekről Szíria kapcsán és a gazdasági együttműködésről. Erdogan láthatóan keresi a kapcsolatokat a hozzá hasonló populista, illiberális vezetőkkel. Trump győzelme felbátorította, úgy érzi, neki ketyeg az óra.
