Nem áll jól Orbán barátjának szénája

Az előrejelzések szerint Janez Jansa nem alakíthat kormányt a választásokat követően. 

2022. április 22., 11:28

Szerző:

Szlovéniában parlementi választásokat tartanak vasárnap; a kormányalakítás nemcsak azon múlik, ki lesz a választások relatív győztese, hanem azon is, hogyan szerepelnek a kisebb pártok.

 Az előrejelzések szerint a jelenlegi miniszterelnöknek, Janez Jansának vagy legfőbb kihívójának, az újonnan alakult Szabadság Mozgalom elnökének, Robert Golobnak nyílik majd lehetősége új kormányt alakítani. Utóbbi nem vehetett részt a kampányhajrában, mert pozitív lett a koronavírustesztje. Szavazatát vasárnap levélben adhatja le.

A Vecer és a Dnevnik című napilap által a héten készített felmérés eredménye szerint a szlovén pártok támogatottsági listáján első helyen továbbra is

a Szabadság Mozgalom áll 26,3 százalékkal. A második helyen, szorosan mögötte, Janez Jansa miniszterelnök jobboldali Szlovén Demokrata Pártja (SDS) végzett 25,5 százalékkal. Őt követi a Baloldal (Levica) 8,8 százalékkal, a Szociáldemokraták (SD) 8,6, a konzervatív Új Szlovénia (NSi) 7,8 és az öt pártból álló új szocialista-liberális-zöld koalíció, a Kössük Össze Szlovéniát mozgalom 4 százalékkal.
 

A többi mért párt nem érte el a 4 százalékos parlamenti küszöböt. Politikai elemzők szerint egyik párt sem tud majd önállóan kormányt alakítani. Ahhoz, hogy Szlovéniának stabil kormánya legyen, legalább három-négy pártnak kell koalícióra lépnie - hangsúlyozzák. Az elmúlt napokban több televíziós vitát is rendeztek a pártok képviselői között. Az utolsót péntek este tartják. Ezt követően éjféltől kampánycsend lép életbe.

 Az alkotmány előírja, hogy az parlamentnek a választásokat követő 20. napon kell üléseznie. Borut Pahor köztársasági elnök várhatóan május 13-ára hívja majd össze az újonnan megválasztott képviselőket. A köztársasági elnöknek - a képviselőcsoportokkal folytatott egyeztetéseket követően - a parlament alakuló ülése után 30 napon belül, azaz legkésőbb június 12-ig kell miniszterelnök-jelöltet javasolnia az új összetételű nemzetgyűlésnek. Az államfő, akinek idén jár le a második elnöki mandátuma, már korábban jelezte: azt a miniszterelnök-jelöltet bízza meg kormányalakítással, aki az ahhoz szükséges 46 támogatói aláírást fel tudja mutatni.

 A miniszterelnököt a parlament titkos szavazással, valamennyi képviselő többségi szavazatával választja meg, a jelöléstől számított hét napon belül. A miniszterelnöknek a megválasztását követően 15 napja van arra, hogy javaslatot tegyen a miniszterek személyét illetően a nemzetgyűlésnek. A kormány akkor léphet hivatalba, ha a miniszterek több mint kétharmadát kinevezik. Az új kormány hivatalba lépéséig a jelenlegi kabinet ügyvezető kormányként viszi tovább az ügyeket.

A valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult szlovén állampolgár 1471 jelölt közül választhatja ki, hogy kit juttat be a 90 fős szlovén kétkamarás parlamentbe. Összesen 20 listára lehet majd voksolni, közülük 19-re mind a nyolc választókörzetben. A magyar és az olasz képviselőt külön választói körzetben választják meg. Rájuk csak a nemzetiségek szavazhatnak. A felsőház 40 főből áll, tagjait nem közvetlenül választják: önkormányzatok, gazdasági, szociális és más érdekképviseletek jelölik, és közvetve, elektorok útján választják meg őket.

A szavazóhelyiségek reggel héttől este hétig lesznek nyitva. A választási iroda folyamatosan beszámol a részvételi arányról honlapján. Az exit pollt a 19 órai urnazárás után hozzák nyilvánosságra. A közvélemény-kutatások szerint várhatóan a választópolgárok 62,6 százaléka járul az urnák elé vasárnap. A legutóbbi előre hozott választáson, 2018-ban, a választópolgárok 52,6 százaléka adta le voksát.

(Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Janez Jansa szlovén kormányfő a találkozójukat követően tartott sajtótájékoztatón Lendván 2022. február 21-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)