Ne félj, apa!

Bár én is nyugdíjas vagyok, érint a megszorítás, azért képes vagyok még a gondolkodásra. És látom az összefüggéseket. Képes vagyok felismerni a vegytiszta demagógiát.

Nézzük ezt az intézkedést. Akinek az országos átlag alatt van a nyugdíja, annak a pénztárcája nem csorbul. Tehát azoknak a sirámait, akiknek a nyugdíja 80 ezer alatt van, nem tudom hová tenni. Akiknek a nyugdíja a 80–130 ezer forintos kategóriába esik, azok valóban elesnek maximum 50 ezer forintos évi jövedelemtől, amit vagy más forrásból pótolnak, vagy igényeiket csökkentik.

Ez az okfejtés természetesen nem igaz mindenkire. Az egyéni sajátosságok speciálisak. És olyan jogszabályt, amelyik senki érdekét nem sérti, még a világtörténelemben nem alkottak. Ezért én a saját helyzetemet ecsetelném röviden, mivel engem éves szinten 30 ezer forinttal érint az intézkedés.

Annak idején takarékos emberként gondoltam arra, hogy tartalékoljak. Mindig bejelentett munkahelyem volt, így járulékfizetési állampolgári kötelességemnek maradéktalanul eleget tettem. Hozzáteszem: nem minimálbéren! Három gyermekem képzésére feleségemmel együtt odafigyeltünk, mindannyiuk felsőfokú képesítést szerzett. Igaz, ez – mivel egy infarktus és egy agyérgörcs után leszázalékoltak – öregkori tartalékaimat elvitte, mégis azt mondom: megérte.
Megérte, mert amikor házi költségvetésünk miatt aggódom, gyermekeim egybehangzóan mondják: ne félj apa, ha kell, segítünk. Így én nyugodt vagyok. Közös családi munkával elértük, hogy mindegyik gyermekemnek van munkája, és odateszik magukat, ki-ki a maga területén.

Sok mindent tanulok gyermekeimtől. A mai élet egészen más, mint amikor az állam mindenhatóságában bízva elkényelmesedtünk. Napi gondjaikat empatikusan átérezve nagyra értékelem a „ne félj, apa” vállalásukat.

Tanulság? Az életet folyományában kell felépíteni, előrelátóan leélni. És ha korábbi nevelési hibáinkért, napi gondjainkért a pedagógusokat vagy az államot tesszük felelőssé, bizony alapos tévedésben vagyunk.

Tősér István
Miskolc