Nagyvonalú a venezuelai elnök, majdnem ezer forintnyi plusz juttatást kapnak havonta a terhes nők
Örömhírt jelentett be évértékelő beszédében Nicolas Maduro venezuelai elnök. A terhes nők plusz juttatást kapnak, méghozzá havonta 700 ezer bolivárt – írja a CNN. Ez majdnem ezer forintnak megfelelő összeg.
Miután megszületett a gyerek, az anyák újabb 1 millió bolivárt kapnak, vagyis majdnem 1400 forintot. Az elnök nem indokolta a nagyvonalúságot, amelyet elenyésző volta ellenére a hallgatóság vastapssal ünnepelte a bejelentést.
Venezuela gazdasági válsága miatt nagyon súlyos ellátási gondokkal küzd az ország, az üzletek kifogytak élelemből, tisztálkodási szerekből, gyógyszerekből és egyéb alapvető cikkekből. Nemrég írtuk meg, hogy a 65 milliárd dolláros adósságuk már oda vezetett, hogy egy csomag mosószer is csaknem húszezer forintba kerül. Ezért a jelenlegi emelés vajmi keveset segít a szülés előtt álló nőkön.
A hiperinfláció teljesen elnyeli a fizetéseket. Míg novemberben 41 ezer bolívár ért egy dollárt, most 182 ezer az átváltási ráta. A lakosság nagy része már nem is követi a kormány által közzétett árfolyamokat, mert a hivatalosnak mondott adatok messze felülértékelik a bolivárt.
Az új bejelentés is egyik ékes bizonyítéka annak, ahogy Maduro lelkesen kommunikálja a bolivár villámgyors értéktelenedését. Karácsonykor például 500 ezer bolivár plusz juttatást utaltatott ki négymillió családnak. Majdnem 700 forintot. A gazdaságot is megpróbálta befolyásolni úgy, hogy január elején például utasított a magánboltok, hogy csökkentsék az élelmiszerek árát.
Maduro előszeretettel hivatkozik arra, hogy az Egyesült Államok és más országok is „gazdasági háborút" folytatnak Venezuela ellen. Független nemzetközi szakértők szerint viszont a kormány rossz és felelőtlen gazdálkodása, és a mindent átszövő korrupció tette tönkre a 30 millió lakosú országot.

Másik nagyvonalúnak tűnő intézkedése az volt, amikor karácsonykor kiengedtek 44 politikai foglyot a börtönökből. Igaz, az intézkedés mögött az állt, hogy túl drága volt a börtönkoszt.
Szintén friss hír, hogy a „venezuelai James Bondot", Oscar Pérezt tegnap megölték. Pérez tavaly júniusban a tüntetések alatt ellopott egy helikoptert, majd gránátokat dobott több állami intézményre. A férfi nagyon népszerűvé vált, a kormányellenes megmozdulások egyik arcca lett. A harmincas éveiben járó Pérez színész és rendőr volt, ráadásul különleges kiképzést is kapott.
Maduro pedig terroristává nyilvánította. A kormány azzal is megvádolta, hogy az Egyesült Államokkal, azon belül pedig a CIA-vel is kapcsolatban állt, bár erre soha nem találtak bizonyítékot.
A hatóság hivatalos közlése szerint tegnap két rendőr és számos „terrorista" meghalt egy rajtaütés során. Beszámolók szerint Pérez egyértelműen megadta magát, ennek ellenére lelőtték.