Nagy dologra készül az Európai Bizottság

Megegyezésre törekednek.

2021. október 19., 18:38

Szerző:

Az Európai Bizottság a mai napon közleményt fogadott el, amelyben felméri a Covid19-válságot követően megváltozott gazdasági kormányzási körülményeket, és újraindítja az uniós gazdasági kormányzási keret felülvizsgálatáról szóló nyilvános vitát – olvasható a testület keddi tájékoztatójában.

A közlemény eleget kíván tenni Ursula von der Leyen elnöknek az Unió helyzetét értékelő beszédében vállalt azon kötelezettségének, hogy megegyezést alakítson ki az uniós gazdasági kormányzási keretének jövőjével kapcsolatban. A Bizottság korábban felfüggesztette a 2020 februárjában indított első nyilvános vitát, hogy a Covid19-világjárvány gazdasági és társadalmi hatásainak kezelésére összpontosítson.

Valdis Dombrovskis, az emberközpontú gazdaságért felelős ügyvezető alelnök a következőket mondta: „a világjárvány okozta megrázkódtatást követően mostanra nyugodtabb időszak köszöntött Európára. Összehangolt és határozott válaszintézkedéseinknek köszönhetően a gazdasági növekedés mára meghaladta a várakozásokat. A válság azonban nyilvánvalóbbá tett egyes kihívásokat: növekedett a hiány és az adósság, szélesebb körűvé váltak az eltérések és egyenlőtlenségek, megnőttek a beruházási igények. Olyan gazdasági kormányzási szabályokra van szükségünk, amelyekkel úrrá tudunk lenni az említett kihívásokon. Ezért ma nyilvános vitát indítunk. Szeretnénk megismerni a különböző véleményeket és elképzeléseket, valamint egyetértést és felelősségvállalást kívánunk kialakítani a hatékony gazdasági felügyelet érdekében. Ily módon fenntarthatóbbá, méltányosabbá és versenyképesebbé tehetjük társadalmainkat és gazdaságainkat, és tökéletesen felkészülhetünk a jövőbeli kihívásokra.”

Paolo Gentiloni, gazdaságpolitikai biztos a következőképpen fogalmazott: „a tavalyi példa nélküli sokkhatást követően Európa gazdasága erőteljes élénkülésnek indult. Most arról kell gondoskodnunk, hogy jövőbeli növekedésünk tartós és fenntartható legyen. Olyan helyzetben indítjuk újra gazdasági kormányzásunk felülvizsgálatát, amikor hatalmas beruházási igények jelentkeznek amiatt, hogy az éghajlatváltozás okozta vészhelyzet évről évre súlyosabbá válik. Ugyanakkor a világjárvány idején nyújtott erőteljes költségvetési támogatás az adósságszintek emelkedéséhez vezetett.

 

Ezek a kihívások különösen fontossá teszik az átlátható és hatékony költségvetési keret meglétét.

Ennek megvalósítása közös felelősségünk, és alapvető fontosságú az Unió jövője szempontjából.”

Az újraindított vita a Bizottság 2020 februárjában bemutatott, a gazdasági felügyeleti keret hatékonyságára vonatkozó álláspontjára, valamint a Covid19-válságnak a mai közleményben ismertetett tanulságaira támaszkodik majd. A Bizottság felkéri az összes fontos érdekelt felet, hogy vegyenek részt ebben a nyilvános vitában, hogy egyetértés alakuljon ki a gazdasági kormányzási keret jövőjéről. Alapvető fontosságú, hogy olyan keret álljon rendelkezésre, amely teljes körű támogatást nyújthat a tagállamoknak a Covid19-világjárvány gazdasági és társadalmi hatásainak orvoslásához és az EU előtt álló legsürgetőbb kihívások kezeléséhez - olvasható a Bizottság közleményében.

A Bizottság a nyilvános vita során kifejtett valamennyi véleményt figyelembe fogja venni. 2022 első negyedévében iránymutatást nyújt az elkövetkező időszakra vonatkozó költségvetési politikához azzal a céllal, hogy megkönnyítse a költségvetési politikák összehangolását, valamint a tagállamok stabilitási és konvergenciaprogramjainak kidolgozását. Ez az iránymutatás tükrözni fogja a globális gazdasági helyzetet, az egyes tagállamok sajátos helyzetét és a gazdasági kormányzási keretről folytatott vitát. A Bizottság iránymutatást fog adni a gazdasági kormányzási keret lehetséges módosításaihoz azzal a céllal, hogy 2023 előtt kellő időben széles körű egyetértés jöjjön létre a következő lépésekre vonatkozóan.

A Covid19-világjárványt követően kialakult új helyzet

Az EU gazdasági kormányzási kerete a kezdetektől fogva útmutatóul szolgált a tagállamok számára gazdaság- és költségvetéspolitikai céljaik megvalósításához, gazdaságpolitikájuk összehangolásához, a makrogazdasági egyensúlyhiányok kezeléséhez és a rendezett államháztartás biztosításához. A keret idővel módosult, és az új gazdasági kihívások kezelése érdekében olyan változtatásokat vezettek be, mint a hatos csomag és a kettes csomag. E módosítások ellenére továbbra is fennmaradtak olyan sebezhető pontok, amelyeket a költségvetési keret nem kezelt hatékonyan. A keret ugyanakkor egyre összetettebbé vált. Ezenfelül a szabályok első bevezetése óta jelentősen megváltozott a gazdasági környezet.

Ezek és más kérdések már 2020 februárjában megválaszolásra vártak, amikor a Bizottság előterjesztette az uniós gazdasági kormányzás felülvizsgálatáról szóló közleményét. Bár a felülvizsgálat főbb következtetései továbbra is érvényesek és relevánsak, a Covid19-válság súlyos hatása még hangsúlyosabbá tette a keretet érintő kihívásokat, és tovább súlyosbította azok hatását.

Új kihívások és eddigi tanulságok

A gazdasági kormányzási keret felülvizsgálatáról szóló nyilvános vita során szem előtt kell tartani a 2020. évi közleményben meghatározott kérdéseket, és foglalkozni kell azokkal. E kérdések közé tartozik, hogy miként érhető el a fenntartható államháztartás biztosítása, a makrogazdasági egyensúlyhiányok megelőzése és kiigazítása, a meglévő szabályok egyszerűsítése és átláthatóságának fokozása, valamint a szabályok iránti felelősségvállalás és azok érvényesítésének javítása.

Emellett az uniós gazdasági kormányzási keret felülvizsgálata során figyelembe kell venni a Covid19-válság által felszínre hozott új kihívásokat. Hasznos tanulságok vonhatók le a járványra adott sikeres uniós szakpolitikai reagálásból is, különös tekintettel a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz irányítására.

(Kiemelt kép: Brüsszel, 2021. február 10. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke részt vesz az Európai Unió koronavírus elleni oltási stratégiájáról szóló vitán az Európai Parlament plenáris ülésén, Brüsszelben 2021. február 10-én. MTI/AP/Francisco Seco)