Moszkvai vonulások
Éppen száz napja, hogy beiktatták hivatalába Oroszország régi-új elnökét, Vlagyimir Putyint. Vajon változik-e az orosz politika, miközben Moszkvában és néhány nagyvárosban egymást követik a különféle töltésű kormányellenes demonstrációk? A kérdésre KULCSÁR ISTVÁN keresi a választ.
„Vlagyimir Putyin beiktatásának pillanata óta Moszkva újabb és újabb tiltakozási formákat talál ki” – jelentette a Die Tageszeitung című berlini napilap tudósítója az orosz fővárosból. Valóban, május 6-ától, a Putyin beiktatását megelőző naptól kezdve az ellenzék a kisebb-nagyobb gyűlésektől, felvonulásoktól kezdve a sátoros köztéri proteszttáborozáson át a közös sétákig, a fehér szalag demonstratív viselésétől a népmulatságnak álcázott tüntetésig a tiltakozás sokféle formájával próbálkozik. Ez az ellenzék magába foglalja a liberálisokat, a látszatellenzékből hovatovább valódi oppozícióba átmenő parlamenti pártokat (a kommunistákat, az Igazságos Oroszország és a populista Zsirinovszkij híveit), a Limonov-féle nacionálbolsevikokat és még sokféle, egymástól gyakran nagyon is különböző csoportot.
Ezek a tiltakozások nem egészen újak, de az országot irányító tandemben végrehajtott, a Medvegyev által állítólag csak vonakodva elfogadott helycsere cinizmusa és az orosz társadalomban addig is érlelődő folyamatok felgyorsították a tiltakozó mozgalmak terjedését.
Valerij Fjodorov neves szociológus hat olyan tényezőt sorol fel, amelyek külön-külön, de részben együttesen is jellemezhetik az ellenzék korábbinál aktívabb fellépéseit: 1. az oroszországi globális tiltakozási hullám része; 2. a „színes forradalmak” új hulláma; 3. a társadalomban végbemenő átalakulások következménye; 4. az elit és az ellenelit konfliktusa; 5. az oroszok állampolgári aktivitásának növekedése és 6. egyfajta új, internetes, közösségi oldalas, twitteres „hálóforradalom”.
Az erősödő tiltakozáshullámra, a májusi és júniusi Milliók Menetére a hatóságok mind erélyesebb, idegeskedéstől sem mentes reagálása a válasz. A törvényesség látszatára még ügyelnek ugyan, de már egyre kevésbé. Az utcai tüntetésekre a szervezőknek engedélyt kell kérniük, amelyet hol megkapnak, hol nem. (Többnyire inkább nem.)
A megmozdulások után a rendőrök tucatjával gyűjtik be a résztvevőket, igaz, többségüket néhány óra múlva elengedik, de akiről azt állítják, hogy ellenszegült a rendőri intézkedésnek, azt tíz-tizenöt napra le is ültetik. A módszerek az utóbbi hetekben durvulnak. A szervezőket nap nap után beidézik a rendőrségre, házkutatást tartanak otthonukban, hajnalban a lakásukon keresik fel, és zaklatják őket, illetve hozzátartozóikat. Egyik vezetőjüket, a blogján rendre korrupciós eseteket leleplező Arkagyij Navalnijt meggyanúsították egy börtönnel is büntethető, állítólagos gazdasági bűncselekménnyel, amely négy évvel ezelőtt történt ugyan, ám az ügyészség valamiért csak most figyelt fel rá.
A „csavarok meghúzása” (ez erre a divatos orosz kifejezés) a törvényhozásban is érződik. Ez a reagálás a tüntetésekre, amire viszont a tiltakozók is reagálnak. Íme, néhány vadonatúj törvény. Az engedély nélküli tüntetés szervezését vagy azon a részvételt a korábbinál nagyságrendekkel magasabb bírsággal sújtják. Ismét bütetőjogi kategória a rágalmazás.
A honlapok – természetesen csak az erkölcsrombolók – hatóságilag törölhetők. A külföldi adományokat elfogadó nonprofit szervezetek, ha politikával is foglalkoznak, kötelesek idegen hatalom ügynökeiként nyilvántartásba vetetni magukat. (A hivatalos érv: ez Amerikában is kötelező. Ami igaz ugyan, de ott a vámtisztviselő és a szövetségi nyomozó elnevezése is ügynök, az orosz szóhasználatban ez viszont egyértelműen kémet jelent.)
A hűvösödő nemzetközi légkörben a nyugati sajtó mindezt szóvá teszi, helylyel-közzel fel is nagyítja, ami részben visszaüt. (Bántják a mieinket! Tömörüljünk az elnök körül!) Ilyen, túlfújt luftballon például a Pussy Riot (Puncilázadás) nevű női ellenzéki csoport ügye. Tagjai Putyin-ellenes, álarcos punkperformance-ot rendeztek a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyház főoltára előtt. Ha hasonló történne, mondjuk, a párizsi Notre-Dame-ban vagy a New York-i Szent Patrick-székesegyházban, résztvevőit nyilván ott is felelősségre vonnák, de közbotrányokozásért. Moszkvában azonban politikai ügy lett belőle. Az ügyész három év börtönt kért rájuk, a demokrata értelmiség viszont teljes mellszélességgel kiáll a per elébe néző punklányok mellett. Nyugaton „lelkiismereti fogolynak” nyilvánították a Pussykat, akárcsak annak idején Bukovszkijt vagy Scsaranszkijt. Madonna személyesen utazott az orosz fővárosba, hogy kinyilvánítsa velük szolidaritását, az amerikai külügyminisztérium Thomas O. Melia helyettes államtitkárt irányította Moszkvába, hogy kérje számon az emberi jogok megsértését.
Egyetlen nemzet sem szereti, ha mások kioktatják. Az oroszok többsége viszont egyenesen vérlázítónak tartja ezt. Ezeket az érzéseket meglovagolva, Putyin jó pontokat szerez odahaza, amikor keménykedik a külpolitikában, kiáll az amerikai rakétapajzs létesítése ellen, vagy amikor gyakorlatilag akadályozza Aszad szír vezető eltávolítását, amit pedig a Nyugat erősen szorgalmaz.
Az orosz elnök egyébként idejének nem kis részét tölti repülőgépen: legutóbb alig tizenkét (!) nap alatt tárgyalt hazai és külföldi partnerekkel Moszkvában, Szocsiban, Londonban, a karéliai Valaam-kolostorban, járt katonai egységnél Uljanovszkban és Arhangelszkben, gyárat keresett fel Szeverodvinszkben, nyári gyerektábort Leningrád megyében, a Szeliger-tónál találkozott egy ifjúsági fórum résztvevőivel és Gelendzsik-ben az árvízkárosultakkal.
Az ellenzék szerint szeptemberben megindul a föld, és a következő Milliók Menetén, amelyet a moszkvai „Milla” szervez, már valóban egymillió ember vesz majd részt. Eddig a tizenegymillió lakosú fővárosban a legnépesebb kormányellenes tüntetésen – a szervezők szerint – ötvenezren gyűltek össze. Elsősorban középiskolások, egyetemisták, értelmiségiek. A Jelcin-korszak hajdani sztárpolitikusa, Anatolij Csubajsz által Oroszországban megjósolt „tektonikus mozgások” még váratnak magukra. Az ellenzék tiltakozó kampányának jövője alighanem attól függ, hogy képes lesz-e a mozgalom munkásokat, alkalmazottakat, nyugdíjasokat magával ragadni, átterjed-e – néhány nagyvároson túl – az orosz vidékre is.
Vlagyimir Putyin a lakosság nem csekély részének szemében máig is az az ember, aki a válságos jelcini évek után stabilitást teremtett, jelentősen emelte az életszínvonalat. Azonban senki sem tudja megmondani, hogy nem lángol-e fel ismét a politikai terrorizmus a Kaukázusban és az ország szívében, mikor válik a mindent átható korrupció a jelenleginél is fojtogatóbbá, és legfőképpen azt: meddig képes a kormányzat tovább emelni, de legalábbis megőrizni a jelenlegi életszínvonalat?
Ez utóbbi döntő mértékben függ a fő orosz exporttermék, a kőolaj világpiaci árától. Az idei költségvetést a kőolaj hordónkénti 115 dolláros árára tervezték. Az év első öt hónapjában viszont az átlagár csak 92 dollár volt hordónként. És ki tudja, mit hoz a jövő?
