Mit ér a magyar?

– Talán egy éve nyilatkozta lapunknak: Nyugat-Európában már csak mosolyognak Magyarországon. De kicsit sem vicces, hogy az ország külügyminiszterének most nem egy tapasztalt szakembert, hanem a miniszterelnök hű pártkatonáját neveztek ki. Szijjártó Pétert.

– Önmagában ez még nem példa nélküli Európában. Ausztriában Szijjártónál is fiatalabb és tapasztalatlanabb a külügyminiszter. Egy jó hivatali szakembergárda bármilyen politikai kegyeltet elvisz a hátán. Máskülönben a Szijjártó hivatalba lépését kísérő „tisztogatások” alapján nekem úgy tűnik: a huszonöt éve működő szakmai apparátust is készül szétdúlni a kormány, ami viszont beláthatatlan következményekkel járhat.

– A tárcavezető szerint „az új világrend követelményeinek megfelelően” az ő feladatának is változnia kell, és szerinte a magyar gazdasági érdekek érvényesítése a legfontosabb.

– A külpolitikának az ország valódi érdekeit kell érvényesítenie. De nem elvtelenül. Az értékek és az érdekek nem szembeállíthatók. Már a minisztérium új neve is tévedés: a külpolitika elé került a külgazdaság. A kocsit fogták be a lovak elé. Merthogy a külügynek számos feladata van. Néhányat említek csak: az ország nemzetközi képéért és beágyazottságáért, békeidőben az alapvető élet- és vagyonbiztonsági kérdésekért is felel, a külföldön élő magyarokat segíti. És fontos feladata a külgazdaság előmozdítása is, ami egy a sok közül.

– Továbbra is a keleti nyitás elsőbbségét, a „két lábon állás” politikáját hirdeti a kormány. Van ennek realitása? Hiszen Magyarországnál jóval erősebb országok is csak nehezen tudnak teret nyerni a távol-keleti piacokon.

– Beszéljenek helyettem a számok: az összes exportunk 77 százaléka európai uniós országokba megy, Ázsiába körülbelül 7 százalék a kivitel. Ez az arány természetes üzleti folyamatok eredménye: kézi irányítással ezen alig lehet változtatni. De más meseszerű elem is felfedezhető Szijjártó programjában. Azt mondja, növelni kell a keleti exportot, több tőkét hozni Magyarországra, legalább 12 ezer kis- és közepes vállalatot kivinni a globális piacra. Szépen hangzik, nem is lehet érveket felhozni ellene. De kevés a valóságos alapja. Ilyenformán konfliktusmentesek is ezek a szlogenek. Legalábbis addig, amíg nem kezdik el számon kérni őket.

– Ugyanakkor a keleti nyitás politikája nem csak a meseszerű ígéretekben mutatkozik meg: Orbán Viktor távol-keleti diktátorokat fogad és autoriter hatalmakkal példálózik. Nyilvánvalóan ő is tudja, mit gondolnak minderről az uniós partnerek. Provokál Orbán?

– Igen. Osztogatja a kokikat és sallereket. Azt üzeni Nyugat-Európának: diktátorokkal barátkozom, mert megtehetem. És ez már csak azért is kínos, mert a világ demokratikusabb felén a kormányfők még arra is ügyelnek: nehogy véletlenül egy fotóra kerüljenek kétes államvezetőkkel olyan eseményeken – például ENSZ-közgyűlésen –, ahol elkerülhetetlen a találkozás. Eddig legalább megvoltak a kormány kijelölt emberei arra, hogy elsimítsák a miniszterelnök visszatetsző külpolitikai megnyilvánulásait. A külügyminiszter vagy az államfő korrigált, sőt magyarázkodott időnként. Mostanra letértünk az európai vágányról. Nincs már valódi külpolitikája az országnak: az is a hazai hatalmi érdekek érvényesítéséről szól.

– Jó példa erre a Norvég Alap elleni támadás.

– Pontosan. Orbán világképében minden egyetlen állami kézbe, monstre központok ellenőrzése alá kerül. E felfogásba nem férnek bele a vitatkozó, jogokat követelő civilek. A centrális erőtérnek kreált konfliktusokra is szüksége van, hiszen az állandó szélmalomharc tartja életben a „seregeket”, például a Békemenetet. Az álkonfliktusoknak két jellemzőjük van. Az egyik, hogy nincs rájuk valódi megoldás. A másik pedig, hogy egyre közelednek hozzánk, az állampolgárokhoz. Eleinte csak láthatatlan multik és távoli nemzetközi szervezetek ellen hadakozott a kormány. Ma már a közvetlen közelünkben zajlik a harc, egy tisztes alapítvány női vezetőjét seregnyi rendőr kíséri Budapest utcáin.

– Már évekkel ezelőtt is beszélt arról: Magyarország politikai romlásban első az unióban. Hova vezethet ez?

– Az elszigetelődés látványos. Egyre kevesebb helyen fogadnak hivatalosan magyar vezetőket, és egyre ritkábban jár mifelénk demokratikus vezető. De a marginalizálódás kevésbé szembetűnő jelei is tetten érhetők. Az Európai Bizottság Jean-Claude Juncker vezetésével – nagyon úgy fest – új korszakába lépett. Junckernek határozott koncepciója van a kohézió erősítésére, amit az Európai Parlament is támogat és a tagállamok követni fognak. Számos új kezdeményezés indul a gazdaságpolitika, az energiapolitika vagy a közlekedés terén. A döntés-előkészítésbe nem vonják be azt, aki – az orosz külpolitikával karöltve – napestig az EU hanyatlását hirdeti. A tapasztalatok azt mutatják: már nem tekintik együttműködő partnernek Magyarországot.

– Az unió is politikai érdekek és nem mindig közös értékrendszer mentén működik. Ráadásul tudott: a kormányfők készségesen szemet hunynak a másik viselt dolgai felett, ha cserébe nekik is elnéznek ezt-azt. Tényleg azt gondolja, hogy Magyarországnak komoly hátránya származhat a szalonképtelen viselkedésből?

– Úgy vélem: Magyarország túllépte azt a határt, amelyik még belefér a kölcsönös elnézések körébe. Az EU olyan, mint egy angol klub: lehet, nem rónak fel a tagoknak minden apró-cseprő hibát, de azt elvárják, hogy legalább késsel-villával egyenek. Junckernek van öt éve, hogy új szankcionálási rendszert javasoljon. Jelenleg szűkösek az eszközök: a túlzottdeficit- és a kötelezettségszegési eljárások inkább technikai jellegűek, a szavazati jog megvonása – amit még sohasem alkalmaztak – pedig túl súlyos lenne. A kettő között nincs semmi. De amióta a volt szocialista országok belépésével erősödött a deviáns viselkedés az unióban, egyre markánsabb az igény egy jó felügyeleti rendszer kidolgozására.

– Mindeközben Magyarország kiterjesztette szabadságharcát Amerikára is. A külügyminisztérium bekérette az ideiglenes amerikai ügyvivőt. Az USA pedig egyre több fórumon bírálja Magyarországot. És ami még a volt és a jelenlegi elnök kritikájánál, illetve az Economistban megjelent publicisztikáknál is beszédesebb: hónapok óta nem küldenek ide nagykövetet Amerikából. Mi lesz ebből a hidegháborúból?

– További marginalizálódás. Hosszabb távon akasztja ez meg a magyar–amerikai kapcsolatokat: egyhamar nem fogadják ott felső szinten a hazai politikai vezetőket. És ennek a minden irányú elszigetelődésnek elsősorban belpolitikai következményei lesznek.

– Ezt hogy érti?

– Az állam is olyan, mint az emberi szervezet. Aki egészségesen él és edz, csak kevésbé döntik ágynak a vírusok. A 2008-as gazdasági válság jól illusztrálta ezt: meg kell nézni, hogyan került ki ugyanabból a krízisből az eleve gyengélkedő Görögország – szemben az erős Németországgal. Bármit mondjon a kormánypropaganda, Magyarország egyre erőtlenebb. Éleződnek a társadalmi konfliktusok a lecsúszó rétegek és a jómódúak között. Sokat elárul az is egy ország állapotáról, mennyit ér az állampolgársága a közbiztonság, az egészségügyi ellátás, az oktatás és még sok egyéb tekintetében. A magyar állampolgársághoz annál sokkal több tartalom járna, mint hogy Angliában lehet vele mosogatni.