Mert egyetlen fajta a létező igaz, s erre a tömeg egyként üvöltötte: a lódarázs!

De egyre gyakrabban zavart bele az idillbe egy távoli hang, még sosem hallottak ilyet a rét lakói, nem is tudták mire vélni a dolgot.
– A szél zúgatja a lombokat, valahol messze – mondogatták egymásnak –, de nincs vele dolgunk.

Ám a furcsa hang egyre erősödött, és folyamatossá vált.

– Azért kissé idegesítő ez a zaj – szólt a hangya a mellette eszegető suszterbogárnak.

– Mondasz valamit – válaszolt a suszterbogár. – Az a gyanúm, hogy a kabócáknak van a dologhoz köze. Mostanában egyre gyakrabban hallom, hogy megjegyzéseket tesznek a legyekre. Rusnya férgeknek nevezik őket, akiknek nincs helyük a tisztásunkon.

– De – morfondírozott a hangya – a tisztás nem a kabócáké. Hanem mindenkié. És nem kötelező egymást szeretni, bárki kikerülheti a másikat, nem kell egymás ölébe ülnünk. Hiszen nem vagyunk egyformák.

– Már hallottam olyasmiket is, hogy aki nem zöld, az eleve gyanús – mormolta a suszterbogár.

A zúgás most már nem is volt távoli, úgy hozzászoktak, mondhatni: fel sem tűnt.

– Hát – mondta a hangya –, ha jól belegondolok, a szúnyogokat nem ártana kiirtani innen, ezek a csípős felhők gyakran zavarnak.

– Na meg a hernyók – kontrázott a suszterbogár –, összenyálazzák a fűszálakat. Gusztustalan, ha belelép az ember.

– A pincebogarak meg büdösek – túráztatta magát a hangya. – Azoknak sincs keresnivalójuk a réten.

– A méhekről nem is beszélve – így a suszter –, soha egy csepp mézet nem adnak senkinek, bár rengeteg van nekik.

Rohadt egy felsőbbrendű csürhe – ordította felháborodással. – Össze kéne fognunk, és majd mi megmondjuk, ki élhet itt a réten, és ki nem. Azt mi fogjuk eldönteni.

A felbuzdult két bogarat egyre többen vették körül. Ki a hangya mögé állt, ki a suszter mögé, kik egy harmadik csoportot szerveztek, nekihevülten, kiabálva. Egyesek elkezdtek botokat gyűjteni, mondván, akkor ne várjunk tovább, kezdjük el megtisztítani a rétet a betolakodóktól.

A nagy zajongásban észre sem vették, hogy az érkező lódarazsak felhői eltakarták a napot. Előreszegezett dárdáikkal rontottak rá a bogárgyülekezetre.

A csata perceken belül eldőlt. Az egész rétet a bogarak tetemei borították.

Na, most van rendben a dolog – harsogta a lódarazsak vezére –, mert egyetlen fajta a létező igaz – intett a csápjaival, s erre a tömeg egyként üvöltötte: a lódarázs!

Aztán továbbvonultak. Maguk mögött hagyva a kihalt rétet.

(Név és cím a szerkesztőségben)