Felborult egy gumicsónak - még keresik a túlélőket

Kilencvenkét menekültet mentett ki a tengerből Rodosz közelében a görög parti őrség a térségben tartózkodó hajók segítségével - közölte szerdára virradóra görög a hajózási minisztérium.

2020. augusztus 26., 05:10

Szerző:

Az embereket szállító hatalmas csónak a Rodosz melletti Halki szigetétől 21 tengeri mérföldre nyugatra borult fel, nem messze a török partoktól. A vészjelzés beérkezése után a parti őrség kutató és mentőközpontja négy járőrhajót, egy mentőhajót, egy hadihajót, illetve öt, a térségben tartózkodó teherhajót vezényelt a baleset helyszínére. A légierő és a hadiflotta is küldött egy-egy helikoptert.

A minisztérium tájékoztatása szerint

92 embert mentettek ki a vízből. Egyelőre nem tudni, hogy mely országokból valók, és azt sem, hogy hányan lehettek a csónakban.

Az ERT közszolgálati televízió szerint egész éjszaka folytatódik a mentés és a túlélők utáni kutatás. 

Értesülve a történtekről Jannisz Plakiotakisz hajózási és szigetpolitikai miniszter a parti őrség kutató és mentőközpontjába sietett, és arra adott utasítást, hogy minden létező eszközt vessenek be a bajba került migránsok felkutatásához.