Mélyülő válságban
Mellbevágók azok a számok és adatok, amelyek az orosz gazdaság helyzetét és perspektíváit jellemzik. Az első fél évben tovább csökkent a GDP, az ipari termelés, a külkereskedelmi forgalom, a reáljövedelem, gyorsult az infláció. A közgazdászok mély recesszióról, válságról beszélnek, és a kilábalást illetően sem optimisták.
Nyikita Maszlennyikov volt miniszterelnöki tanácsadó, a moszkvai Modern Fejlődés Intézetének osztályvezetője a hivatalos statisztikai adatokat idézve egy interjúban mindenekelőtt a romlás gyorsuló ütemére hívta fel a figyelmet. Oroszország bruttó nemzeti terméke az idei év első négy hónapjában az egész évre vetítve 4,5 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly, májusban viszont már 4,9-cel. A Központi Bank elnökének előrejelzése szerint az infláció üteme ebben az évben 12–12,5 százalék lesz. A lakosság reáljövedelmének csökkenését kilencszázalékosra prognosztizálják.
Ezzel párhuzamosan zuhan a rubel értéke. E sorok írásakor egy dollárért már 58 rubelt adnak Moszkvában. A Bloomberg ügynökség szerint a rubel ma a második helyen áll a világ legrosszabb valutáinak sorában, de a Nezaviszimaja Gazeta által megkérdezett szakértők szerint a dollár árfolyama az év végére akár a hetven rubelt is elérheti. A munkanélküliek száma júniusban 8,4 százalékkal volt több, mint tavaly júniusban, és a gazdaságilag aktív lakosság 5,4 százalékára terjedt ki. Ez azonban nem tartalmazza a rejtett munkanélküliséget.
E helyzet láttán az orosz szakértők nagy része – angol szóval – collapse-ot, azaz összeomlást emleget, hangsúlyozva, hogy a mostani válság, okainál és jellegénél fogva is, lényegesen különbözik az 2008–2011-es krízistől. Azt ugyanis különféle gazdasági tényezők összhatása váltotta ki, míg a jelenlegi válság jórészt politikai döntésekre, illetve azok elmaradására vezethető vissza.
A Krím bekebelezésére és a kelet-ukrajnai katonai beavatkozásra válaszul bevezetett nyugati szankciók természetesen hozzájárultak az orosz gazdasági recesszió kibontakozásához, csakhogy a folyamat nem ezzel kezdődött. „Nem kell mindent az ellenségeinkre fogni – figyelmeztet a Moszkovszkij Komszomolec című újság. – A beruházások már 2013-ban enyhe mínuszba jutottak, az ipar növekedése meg is torpant, a lakossági jövedelmek növekedése 2013-ban lassult le, és 2014-ben, tehát még a Krím előtt teljesen leállt.”
Természetesen nagy csapást jelentett az orosz gazdaságra a döntő exportcikk, a kőolaj világpiaci árának megfeleződése. Csakhogy az sem érintette volna annyira súlyosan Oroszországot, ha nem csupán a szénhidrogének exportjára alapozná fejlesztési terveit, és nem szinte kizárólag annak a terhére kezdett volna nagyfokú fegyverkezésbe, óriási anyagi eszközöket felemésztő presztízskiadásokba (a szocsi téli olimpia, a 2018-as labdarúgó világbajnokság infrastrukturális beruházásai) és a szociális javak osztogatásába. Az állam ráterpeszkedése a gazdaságra, a formális és informális államosítások lelassították, egyes területeken teljesen megszüntették a piaci versenyt. Az új oligarcharétegre támaszkodó Putyin elnök nem volt és a jelek szerint még ma sem hajlandó változtatni a magát túlélt modellen.
Miközben kolosszális nukleáris fegyverzetének birtokában Oroszország bizonyos értelemben ma is szuperhatalom, Putyin – ha nem is rövid távon – katonai szempontból minden vonalon egyenlővé akarja tenni országát az Egyesült Államokkal és Kínával. A katonai kiadások az idén az orosz GDP 4,6 százalékát emésztik fel. A 2011–2020-as Állami Fegyverkezési Program keretében a fegyveres erők a többi között száz új hadihajót, hatszáz új vagy korszerűsített repülőgépet és ezer helikoptert kapnak.
A „politikai beruházásokról” némi képet kaphat az, aki például megtekinti a Csecsenföldről készült újabb dokumentumfilmeket. Groznij, a kis kaukázusi autonóm köztársaság fővárosa nemcsak kolosszális méretű új mecsetjével, hanem pazar középületeivel, felhőkarcoló számba menő lakóházainak tucatjaival is elkápráztatja saját lakóit és vendégeit. Mindennek forrása alapvetően a központi költségvetés. Moszkva bőkezűségét elsősorban nem a két csecsenföldi háborúban általa elpusztított Groznij miatt érzett lelkiismeret-furdalás diktálja, hanem nyilvánvalóan egy újabb felkeléstől való félelem. Ramzan Kadirov csecsen vezető Putyin legodaadóbb hívének mutatja ugyan magát, de a Lev Tolsztoj Hadzsi Murat című regényét jól ismerő orosz vezetés tisztában van azzal, mennyit ér ez a hűség.
Ha a putyini vezetés az esetleg még évekig folytatódó recesszió ellenére továbbra is elutasítja a reformokat, és kitart a költekezések mostani iránya, szintje mellett, azt óhatatlanul az egészségügy, a közoktatás, a szociális kiadások sora sínyli meg, és elkerülhetetlenné válik a nyugdíjkorhatár emelése. Jelenleg azonban, úgy tűnik, hogy a rendszer mindezt képes elviselni. A FOM nevű szociológiai alapítvány legutóbbi felmérése szerint az orosz polgárok hatvannyolc százaléka van azon az állásponton, hogy a legfontosabb szilárdan megőrizni a jelenlegi állapotokat, és ellenzi az éles fordulatokat. A megkérdezetteknek csupán húsz százaléka tartana fontosnak radikális reformokat.
A 2012-t megelőző években, amikor a „taktikai helycsere” idején Dmitrij Medvegyev töltötte be az államelnöki posztot, az orosz és a nemzetközi közvélemény is bizonyos reményeket fűzött ahhoz, hogy az ő irányítása alatt a politikai és a gazdasági életben jelentős megújulásra, reformokra kerül sor. Jóllehet ebben a wishful thinking (az óhajon alapuló gondolkodás) már akkor is több volt, mint a realitás, a legutóbbi hónapokban a vezetői tandemben kormányfővé „visszalépett” Medvegyev jóformán eltűnt az állami televíziók híradóiból.
Bizonyos, hogy a kőolaj világpiaci ára nagymértékben befolyásolja majd a hatvan dollár/hordós árra tervezett orosz költségvetés sorsát. Az iráni olaj széles körű piacra jutásának következményeit sokan sokféleképpen ítélik meg. Egyes szakértők még a negyvendolláros árat sem zárják ki, mások szerint viszont a hordónkénti ár hamarosan ismét a hatvan, idővel akár a nyolcvan dollár körüli tartományba emelkedhet. Oroszországnak ez semmiképpen sem közömbös.
Mindamellett – vallja Natalja Zubarevics ismert orosz közgazdász – „egy új nemzedéknek kell eljönnie, amely készen áll a változtatásokra. Ilyen volt az 1980-as évek társadalma. Lehetséges, hogy a 2020-as évek közepére az ország mégiscsak erőre kap ehhez”.
A közvélemény-kutatások szerint, ha ma rendeznék meg az elnökválasztást, Vlagyimir Putyin a lakosság hetvenöt-hetvenhat százalékának a szavazataira számíthatna. Viszont a következő elnökválasztást nem ma, hanem – ha csak előre nem hozzák – csupán három év múlva, 2018-ban tartják.
