Megszűnik a VTimes című orosz ellenzéki híroldal, amit a hatóságok külföldi ügynöknek minősítettek

A szerkesztőség a döntést azzal indokolta, hogy a besorolás elriasztotta a hírportál üzleti partnereit, ellehetetlenítve ezzel a hírközléshez szükséges gazdasági hátteret.

2021. június 3., 10:27

Szerző:

A VTimest tavaly alapította egy csoport újságíró, aki a Vedomosztyi című gazdasági lap szerkesztőségéből vált ki, miután az újság új főszerkesztője állítólag Kreml-barát cenzúrát akart bevezetni.

A Vedomosztyira sokáig azon kevés, nagy befolyással bíró lapok egyikeként tekintettek, amelyek nem álltak közvetlenül a hatóságok vagy a politikai vezetéshez közeli üzletemberek irányítása alatt.

A vonatkozó törvény értelmében a külföldi ügynöknek minősített tömegtájékoztatási eszközök anyagai csak ilyen jelöléssel terjeszthetők Oroszországban. Fel kell tüntetni a tartalmakon, hogy más államok érdekeit szolgálják.

Az érintett, külföldről finanszírozott vállalkozások ezenkívül fokozott hatósági ellenőrzés alatt állnak.

„A hirdetők és a partnerek nem tudják, miként működjenek együtt egy »külföldi ügynökkel«, és ezért nem hibáztatjuk őket” – áll a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció: AFP | Kirill Kudryavtsev)