Megszökött egy képviselő

Az ügyészség csütörtökön összesen nyolc házkutatást tartott – ötöt Galacon, hármat Bukarestben – az ingatlanok értékesítésével kapcsolatos bűncselekményre szakosodott, szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított galaci parlamenti képviselő, Mihail Boldea galaci és bukaresti ingatlanjaiban.

2012. március 23., 08:35

Kiderült, hogy a honatya, akinek mentelmi jogát kedden vonta meg az alsóház, Törökországon keresztül szökött meg az országból. Csütörtökön a hatóságok még nem rendelkeztek pontos információval arról, hova mehetett, egyes vélekedések szerint olyan afrikai országba szökött, amellyel Románia nem írt alá kiadatási egyezményt - írja a

kronika.ro.

Hivatalos források szerint Boldea még szombaton, személyautóval hagyta el az országot. Törökországig autózott, ahonnan repülővel utazott tovább.

A Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Főosztály (DIICOT) szerdán este kért letartóztatási parancsot Boldea ellen szervezett bűnözői csoport létrehozása és különösen nagy kárt okozó csalás miatt. Indoklásként azt hozták fel, hogy Boldea tetteinek súlya miatt jelentős veszélyt jelent a közrendre. Codruţ Olaru, a DIICOT vezetője – aki szerint a képviselő a joghézagokat kihasználva szökhetett meg – csütörtökön közölte, zárolták Boldea vagyonát.

Boldeát – aki a kormány fő erejét adó PDL színeiben jutott 2008-ban a parlamentbe, de belső viták miatt az Országos Szövetség Románia Fejlődéséért (UNPR) frakciójába igazolt, majd onnan történt kizárása után függetlenként tevékenykedett – még múlt héten gyanúsították meg azzal, hogy szervezett bűnözői csoportot hozott létre. Boldeát azzal gyanúsítják a Szervezettbűnözés- és Terrorelhárító Főosztály ügyészei, hogy ügyvédi irodáján keresztül közreműködött egy galaci ingatlanértékesítési bűncselekményekben utazó banda működtetésében.