Megint egy új magyar párt?
Május elején a bukaresti törvényszéken benyújtották az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges dokumentumokat. Toró T. Tibor, a párt ideiglenes elnöke szerint közel harmincezer támogató aláírást sikerült összegyűjteniük a törvény által előírt 25 ezerrel szemben, 18 megyéből és Bukarestből.
Toró lapnyilatkozatában leszögezte, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az elmúlt két évtizedben mintegy hatszázezer szavazót veszített, elsősorban őket kívánnák mozgósítani.
Valóban ilyen arányú a szavazatvesztés? Ez mennyiben indokolja újabb magyar párt életre hívását? – kérdeztük Winkler Gyulától, az RMDSZ Déva megyei elnökétől, aki egyúttal az RMDSZ egyik képviselője az Európai Parlamentben.
– Lemorzsolódás a választók körében valóban tapasztalható, ám ez messze nem magyar sajátosság Romániában. Valamennyi párt bázisa lényegesen szűkült, az RMDSZ esetében ez teljesen megfelel az országos trendnek. Tehát az arány, ami húsz évvel ezelőtt a romániai pártszínképet jellemezte – benne a mintegy 6-7 százalékos magyar szavazótáborral – jottányit sem változott napjainkra.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy az új párt megjelenése hozzájárul a magyar választópolgárok aktivitásának növeléséhez? Toró T. Tibor azt állította, hogy azt az űrt kívánják betölteni, ami sem az RMDSZ-nek, sem pedig a később, Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester által alapított Magyar Polgári Pártnak (MPP) nem sikerül.
– Ez az optimizmus enyhén szólva is megkérdőjelezhető. Vegyük a romániai magyar nemzeti közösséget másfél milliós tömegnek. Ezeknek az embereknek egyharmada él a Székelyföldön, a magyar többségű megyékben. Másik harmada lakik a nyugati határhoz közel eső területeken, a Partiumban és a Bánságban, itt már kisebbségben, de még jelentős létszámban. És harmadik harmada a szórványban, ahol a helyi önkormányzatokba történő bejutásuk is komoly eredménynek számít. Ha három párt verseng a voksukért, biztos, hogy a harmadik csoportban ez a lehetőség elvész, de a középső harmadban is bizonytalanná válik. Jómagam, akinek – dévaiként – a harmadik csoport, a szórvány érdekeinek védelmében különösen sok a tennivalója, most ettől tartok a leginkább.
– És országos szinten?
– Ott több magyar erő indulása esetén, ha lehet, még rosszabbak a kilátások. A parlamenti bejutás küszöbje öt százalék. Ezt az RMDSZ-nek mindeddig sikerült megugrania. Ha most többen pályáznak ugyanazon magyar szavazók voksaira, nyilván egyikük sem éri el ezt a küszöböt. De ha két párt összeáll egy választási koalícióba, az sem segít, mert akkor a törvény értelmében nyolcszázaléknyi szavazatot kell összegyűjteniük, s ez a jelen politikai helyzetben teljességgel irreális. Toró Tibor szerint a pártjuk jobbközép irányultságú, modern európai néppárt lesz – az RMDSZ éppenséggel ezt képviseli Szövetségként, az erdélyi Magyar Összefogás meghatározó tagjaként. Otthon is, az Európai Parlamentben is.
– Az Európai Parlament egyik alelnöke Tőkés László. Toró T. Tibor szavai szerint Tőkés az új pártalakulat "mentora". Mit kell értenünk ez alatt?
– Ezt Toró úrtól kellene megkérdezni. A romániai magyar közéletben Tőkés László megkerülhetetlen, és ennek ő is a tudatában van. Bár hosszú ideig az RMDSZ tiszteletbeli elnöke volt, rendre kiállt új szerveződések létrehozása mellett, ott bábáskodott az MPP alapításánál is (később azonban eltávolodott Szász Jenőtől), ő vezeti az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, hallatja hangját minden kérdésben, ami közösségünket érinti. Az Európai Parlamentben együtt dolgozom vele és Sógor Csaba képviselőtársammal, mi hárman reprezentáljuk a romániai magyarságot. Korábban volt ugyan egy negyedik magyar nemzetiségű képviselő – Csibi Magor –, ő azonban a romániai liberálisok listájáról került be az EU parlamentjébe, és ugyanez a párt tette később kieső helyre az újabb uniós választási listáján...
De visszatérve Tőkés Lászlóhoz: van egy felület, ahol nemcsak én, de más sem tud vele közös nevezőre jutni. Ez pedig a romániai magyar politizálás lényege: az erdélyi magyarok életét alapvetően befolyásoló döntések Románia parlamentjében születnek! Lehetséges ugyan ezt befolyásolni, elsősorban Erdélyből, nyilván Brüsszelből is, evidens, hogy Budapestről is – ám ha nem vagy jelen a bukaresti törvényhozásban, akkor eredményeket elérni több mint kétséges. Ezért a magyar politikai erő, az RMDSZ, kormánykoalíció tagjaként vagy ellenzékben, de pozitív befolyást tudott gyakorolni az itt élő magyarság életének alakítására. Nos, Tőkés László képviselőtársam ezzel eleddig nem tudott egyetérteni. Szerintem viszont ezt a lehetőséget csak egységes magyar politikai képviselettel lehet megóvni. Akik nem osztják ezt a nézetet, azok kísérleteznek egyre újabb pártokkal, politikai formációkkal. Ám övék a felelősség is, ha a kísérlet nem sikerül. Egy lejárató kampány ellenünk, az RMDSZ ellen az adott körülmények között súlyosan veszélyezteti a romániai magyarság jövőbeni esélyeit, a fiaskót pedig valamennyien megszenvedjük.
Fotók: http://www.winklergyula.eu/foto.php