Meghalt Helmut Kohl
Elhunyt Helmut Kohl volt német kancellár - repítette világgá pénteken a Bild című német lap. A német újraegyesítés kancellárját, az európai integráció egyik feltétlen hívét a ludwigshafeni házában, hosszú betegség után érte a halál. 87 éves volt. Halálhírét pártja, a kormányzó konzervatív Kereszténydemokrata Unió (CDU) is megerősítette.
Fotó: dpa/archív
Helmut Kohl a XX. század kimagasló jelentőségű, megkérdőjelezhetetlen nagyságú politikusa volt. 1930-ban született egy mérsékelten nemzeti szellemű tisztviselő család gyermekeként. Tizenhét évesen lépett be a CDU ifjúsági szervezetébe. Egyik nagy példaképe az NSZK első kancellárja, Konrad Adenauer volt. Amikor 1969-ben, alig negyven évesen Rajna-Pfalz tartomány kormányfője lett, minden erővel igyekezett generációváltást keresztül vinni az addig idős urak által uralt CDU-ban. Tizenhat éven át, 1982 és 1998 között irányította a szövetségi köztársaságot, majd az egyesített Németországot. Az újraegyesítést meglehetősen nagy nemzetközi ellenszélben vitte végbe, az ötletért ugyanis sem Margaret Thatcher brit miniszterelnök, sem Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár nem rajongott túlságosan. Francois Mitterrand néhai francia elnökkel együtt a vezéralakja volt az Európai Unió megalakulásához vezető folyamatnak, a maastrichti szerződés aláírásának, és neki sikerült meggyőznie az eleinte szkeptikus németeket az euró bevezetésének a szükségéről. „A német újraegyesítés és Európa egyesítése ugyanannak az érmének a két oldala” – állította.
A határozott kiállás az egységért meglepő lehet egy olyan politikustól, aki amúgy imádta a kisvárosi életet. Ezt tükrözte a jellegzetes, egyszerűségre törekvő beszédmódja is, a német politikusok között pedig sikknek számított meghívást kapni a ludwigshafeni házába, amelyben – a Marbacher Strasse 11-ben –megfordult Bill Clinton, idősebb George Bush, Gorbacsov, Borisz Jelcin és Thatcher. Még 1945-ben, 15 évesen kétkezi munkásként vett részt a ludwigshafeni iskola újjáépítésében.
Pártját, a CDU-t rekordidőnek számító 25 éven át, 1973-tól 1998-ig vezette. Ő volt Angela Merkel mentora is, a jelenlegi kancellár 1994-ben tőle kapta az első miniszteri kinevezését. „Az én lányom” – mondta a protezsáltjáról. Viszonyuk azonban 1999-ben enyhén szólva hűvösre fordult, amikor Merkel a nyilvánosság előtt mentora felelősségét kezdte el firtatni a CDU körül gyűrűző pártfinanszírozási botrányban. Ez a botrány a Schwarzgeldaffäre volt, amelyben kiderült, hogy Kohl és a pártvezetés tudtával kenőpénzeket kaptak a konzervatívok. Merkel egészoldalas cikkben írta le, hogy Kohl már csak teher a pártja számára.
Fotó: Frank Leonhardt/dpa
Visszavonulása után hat évvel, 2008-ban Kohl egy baleset miatt tolószékbe kényszerült. Leesett egy lépcsőn, és olyan súlyos agy-, illetve koponyasérüléseket szenvedett, hogy meg kellett operálni, ami nem akadályozta meg abban, hogy feleségül vegye élettársát, a nála 34 évvel fiatalabb Maike Richtert, aki a gazdasági minisztériumban dolgozott osztályvezetőként. A 192 centiméteres magassága miatt csak „a pfalzi óriás” becenéven ismert volt német kancellárnak ez volt a második házassága. Az előzőnek 41 év után, 2001-ben a felesége, Hannelore Renner – aki 1989-ben a ludwigshafeni házukban legépelte a kancellár tízpontos újraegyesítési akciótervét – öngyilkossága vetett véget. Az asszony a súlyos betegsége kiváltotta depresszióban menekült a halálba. Azt suttogták, hogy a volt kancellár végletesen elhanyagolta a feleségét. Két gyermekük – két fiú – született, a második házasságkötésén azonban egyikük sem volt jelen. Kohl tolószékből mondta ki a boldogító igent.
„Német földről csak béke jöhet a jövőben. (...) A béke pedig több, mint a háború hiánya” – mondta egyszer. A német újraegyesítésben játszott szerepe miatt Nobel-békedíjra is jelölték. Nem kapta meg, de közvetve nyilvánvalóan hatalmas, vitathatatlan része volt abban, hogy 2012-ben az Európai Unióé lett a díj.
Wir trauern. #RIP #HelmutKohl pic.twitter.com/oabr1NoWim
— CDU Deutschlands (@CDU) June 16, 2017
Gyászolunk – búcsúztatta a politikust pénteken Twitter-oldalán a CDU a szűkszavú bejelentéssel, idősebbik George Bush amerikai elnök „a szabadság igaz barátjaként” emlékezett rá, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pedig a részvétnyilvánító közleményében azt írta: Helmut Kohl maga volt Európa. Vlagyimir Putyin orosz elnök közleményében úgy fogalmazott, Helmut Kohlnak kulcsszerepe volt a hidegháború lezárásában, és megszólalt Angela Merkel is, aki azzal méltatta mentorát, hogy az „államvezetés művészetének legmagasabb foka” volt, amit csinált.
A kegyelet jeléül Brüsszelben ma félárbocra eresztették a zászlókat.