Megfagyva találtak rá két magyar nő holttestére Spanyolországban

A holtan talált nők közül az egyik 55, a másik 57 éves volt.

2022. december 14., 20:04

Szerző:

Két holttestét találták meg a granadai Sierra Nevadában, a Hoya de la Mora nevű területen. A riasztást egy járókelő adta le december 13-án, kora délután. Az esetről először a Hóhatár számolt be az El Pais alapján.

Az RTL  a spanyol TELE5 alapján úgy tudja, nincs arra utaló jel, hogy az áldozatok erőszakos halált haltak, a legvalószínűbb feltételezés, hogy halálra fagyhattak, de ezt a boncolásnak is meg kell erősítenie.

Spanyol sajtóhírek szerint a két nő 55 és 57 éves volt, mindketten magyarok. A hatóságok úgy vélik, hogy a hétvégén a hegyekben túráztak, de meglephette őket az intenzív havazás. Fáradtak és zavartak lehettek, amikor összeestek és végül a kihűlés miatt halhattak meg, a hatóságoknak azonban ezt még meg kell erősíteni.

A helyszínelés és az első vizsgálatok alapján valószínűsítik, hogy a két nő eltévedhetett. Senki nem tud róla, hogy mit kerestek ott, honnan érkeztek a síterepre, turistaként vagy esetleg Spanyolországban éltek-e. Eltűnésüket senki sem jelentette. Ruházatuk megfelelő volt.


A holttesteket a granadai igazságügyi orvostani intézetbe szállították boncolásra.

(Kiemelt képünk: Kilátás a sípályákra, ahol a hóágyúk dolgoznak a szezon első nagy havazása után 2022. november 19-én a spanyolországi Sierra Nevadában. Fotó:  Álex Cámara / NurPhoto / NurPhoto via AFP)