Még nem 68, de hasonlít
Még nem beszélhetünk új '68-ról, de az események kétségkívül hasonlítanak a legendás lázadó generáció tiltakozó akcióihoz, és a biztonsági erők akkori fellépéséhez is. 2010 római diákjai nemcsak az egyetemeken tüntetnek, hanem egyenesen az olasz szenátus épületét, a Palazzo Madamát ostromolták meg a Mariastella Gelmini oktatási és kutatási miniszter reformjai ellen tiltakozva.
A Gelmini-reform, amelynek első lépéseit az elmúlt két évben vezették be az általános, majd a középiskolákban, többek között intézményi összevonásokat, az oktatói karok leépítését, "kívülről hozott" igazgatók kinevezését és a kutatásokra szánt összegek elvonását jelentené az egyetemeken. A megmozdulások már több mint egy hete folynak Olaszország-szerte. Rómában szerdán voltak a legkeményebb összecsapások, és a tüntető diákok még a Szenátust is megtámadtak: füstbombákkal dobálták az épületet, és több tucatnyian be is hatoltak a felsőházba.
A miniszter-asszony szerint "félrevezetett diákok akcióiról" van szó, akiket "egyes baloldali politikusok hergelnek". Kétségtelen, hogy Pier Luigi Bersani, a Demokrata Párt (PD) titkára maga is felmászott a római építészeti kar tetejére, hogy így fejezze ki szolidaritását a tiltakozókkal. Csak emlékeztetőül: a Valle Giuliai építészeti kar volt 1968-ban a legsúlyosabb összecsapások színtere.
Csütörtökön a helyzet tovább súlyosbodott, immár Palermótól Bolognáig terjedtek a zavargások, több helyütt sebesültjei voltak az összecsapásoknak. Rómában a diákok a Colosseum előtt tartották nagygyűlésüket, Pisában a Ferde Torony is a tüntetők birtokába került egy időre.