Marihuánával a szebb jövőért

A tüntetéseknek Európában és így hazánkban is van valami laza, lezser jellegük, s ez különösen igaz a zöld demonstrációkra. A szöuli tiltakozás ezzel szemben nagyon katonásnak és fegyelmezettnek látszott. Másnap egy parkban több száz, főleg idős ember tornázott együtt. Ez is vezényszóra, egy hangszóró és egy vezető irányításával zajlott, akárha a hadsereg szervezte volna. Pedig mindkét esetben civileket láttam, akik önként, szabad akaratukból vettek részt a tüntetésen, illetve a tornán. A jelenet mégis emlékeztetett azokra az észak-korai tömegmegmozdulásokra, amelyeket elrettentésképp láthatunk a tévében. Akkor gondoltam először arra, hogy bár a két rendszert természetesen nem lehet összehasonlítani, az észak-koreai rezsim hetven éve folyamatos működéséhez a terror mellett talán egyfajta nemzeti tradícióra is szükség van.

A mostani télen már nem zöld ügyek, hanem kőkemény politikai botrányok vittek ki sok százezer dél-koreait a szöu­­li utcákra és terekre. Ahogy lapunk is beszámolt róla, Pak Kunhje elnök asszony súlyos korrupciós ügybe keveredett, ráadásul kiderült, hogy egy sámánnő, Csoj Szun Szil befolyása alatt cselekedett. A korrupciós ügyekben olyan világcégek is érintettek voltak, mint a Samsung, a Hyundai és a világ egyik legnagyobb nyugdíjalapja. Ezek a tüntetések nemcsak erőszakosak, hanem sikeresek is voltak, legalábbis annyiban, hogy eljárás indult mind az államfő, mind a cégek vezetői ellen. Jó okkal, hiszen a Samsung például 17 millió dolláros, azaz jó ötmilliárd forintnyi kenőpénzt fizetett ki egy kormányzati döntésért.

Valódi és maradandó változást azonban nem lesz ilyen könnyű elérni. A dél-koreai gazdasági eredményeket sokáig csodálva figyeltük, de keveset tudtunk róla, hogy valójában hogyan működik. Azt eddig is sejtettük, hogy kemény fegyelem és még keményebb munka van mögötte. Egy felmérés szerint a dél-koreai középiskolás fiúk kilencven százaléka részesült az iskolában testi fenyítésben, ami Magyarországon sok évtizede elképzelhetetlennek számít. Ami a munkahelyi körülményeket illeti, Simon Gergely Greenpeace-szakértő nemrég kimutatta, hogy csak a Samsung dél-koreai gyáraiban legalább hetven dolgozó halt bele az életveszélyes munkahelyi körülményekbe.

MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

De a tanulók verésén és a dolgozók kiszolgáltatottságán túl az egész gazdasági-társadalmi rendszer beépített eleme a korrupció. A déli országrész újjáépítésében és példátlan fellendülésében a fegyelem és a munka mellett döntő része volt az állam és a magángazdaság összefonódásának. A modern kapitalizmust lényegében a kormány teremtette meg. A hatalom jelölte ki a leendő tőkéseket, és az így létrejött hazai vállalatokat azóta is szoros szálak kötik a politikai vezetőkhöz. A cégek a számukra kedvező szabályozókat rendszeresen pénzért veszik meg a politikusoktól. Számos vezető dél-koreai politikus bukott már meg korrupciós ügyek miatt, Pak Kunhje esetét csak a sámán, a „női Raszputyin” bizarr szerepe teszi különösen feltűnővé. Korrupt politikusok és kenőpénzzel manipuláló nagyvállalatok persze a fejlett nyugati de­­mok­­rá­­ciák­­ban is vannak. De Dél-Koreában ez rendszerszerűnek számít, hiszen a cégeket a politika hozta létre, s a politikusok biztosítják számukra az előnyt az állami szabályozókkal korlátozott piacon.

Az ázsiai modell sikerének egyik oka kétségkívül az, hogy az állam nem vagy csak részben engedte át a nemzetgazdaságot a fejlett országok nagyvállalatainak. Ehelyett kemény állami eszközökkel segített felépíteni, helyzetbe hozni a hazai tőkét. Sokan vagyunk, akik a magyarországi gazdasági rendszerváltás sikertelenségét arra vezetjük vissza, hogy a nyugati tőke valósággal letarolta a hazai vállalkozásokat. Hiszen a szegényebb országok fellendüléséhez szükség van a fejlesztő, a hazai tőkét támogató államra. Ennek a modellnek azonban az a veszélye, hogy a politikai elit és a hazai tőke összefonódása akkor is megmarad, amikor arra már nem a gazdaság fejlesztése, hanem a kor­­rup­­ció­­hoz szokott politikusok éhsége miatt van erre szükség. (Persze még ennél is tragikusabb, amikor a korrupt politika a már működő piacgazdaságra telepszik rá utólag, parazita módon, ahogy az Orbán-rezsim Magyarországon.)

A dél-koreai helyzet nem egyedülálló, számos más, messziről sikeres ­ázsiai országot is jellemzi a rendszerszerű korrupció, a hazai nagyvállalatok és a politika összefonódása. De a koreai társadalom sajátos módon egyszerre működteti ezt a rendszert, és ugyanakkor milliós tüntetések formájában folyamatosan küzd is ellene, szemben más ázsiai országokkal. A „tüntető köztársaságnak” (Republic of Demonstrations) is nevezett Dél-Koreában ugyanis elhalványult a buddhista tekintélytisztelet, az emberek többsége sámánista vagy keresztény vallású.

Csoj Szun Szil sámán asszony nemcsak dollármilliókkal rövidítette meg a dél-koreai államkincstárt, de jóslataival a nemzetközi politikát is veszélyesebbé tette. Egyik jóslata szerint hamarosan háború tör ki Dél-Korea és Észak-Korea között. Ennek megfelelően Dél-Korea növelte harckészültségét, ami kiváló alkalom volt a fiatal észak-koreai diktátornak arra, hogy ő is hasonlóképp cselekedjen. De míg Dél-Koreának nincs nukleáris fegyvere és a katonai aktivitását is az Egyesült Államok ellenőrzi, addig Északon Kim Dzsongun egyszemélyes ura a vészesen fejlődő nukleáris arzenálnak. Bár az északi rendszert alapvetően a titkolódzás és elzárkózás jellemzi, a műholdas és rakétakísérletek azt mutatják, hogy nem teljesen sikertelen az észak-koreai nukleáris program. Innen kezdve pedig egy iraki vagy líbiai típusú letámadás az Egyesült Államok részéről nehezen képzelhető el, hiszen egy Szöulra, Tokióra vagy pláne Kaliforniára irányzott észak-koreai atomrakétának a puszta gondolata is katasztrofális.

Észak-Koreáról nagyon keveset tudunk, s az a kevés jórészt dél-koreai forrásokból jut el hozzánk. A ritka helyszíni beszámolók és a tárgyilagosabb elemzések szerint az elnyomás ugyan nem csökkent, de a hajdan pusztító éhínség a múlté, és megindult valamifajta szerény gazdasági fejlődés. Elsősorban a félhivatalossá vált feketegazdaságnak és a kialakuló vállalkozó-kistőkés osztálynak köszönhetően. Ez persze azt is jelenti, hogy mindent áthat a korrupció. Kim Dzsongun e beszámolók szerint a gazdaság némi liberalizálásával és a nukleáris programmal megszilárdította az egyeduralmát. Trump elnök elég zavarba ejtő módon egyrészt nukleáris fegyvereket ígért Dél-Koreának, másrészt elismerő – bár gúnynak is érthető – szavakat eresztett el az ifjú diktátor irányába. Ha Kim Dzsongunnak sikerül elérnie, hogy Amerika szóba álljon vele, akkor talán ellenőrizhetőbb lesz a nukleáris arzenálja.

Bármilyen meglepő, van azonban egy terület, amelyet tekintve Észak-Korea a világ legliberálisabb állama. Ez az egyetlen ország, ahol nemcsak a marihuána fogyasztása, hanem termesztése és kereskedelme is nyilvános és legális, s a turisták beszámolói szerint milliók rendszeresen élnek is vele. A diktatúra terhét ott nem a Marx által kábítószernek nevezett vallás, hanem maga a drog enyhíti.