Maradhat Németországban a Merkel előtt síró menekült lány

2015. július 18., 06:38

A németül tökéletesen beszélő lány és Merkel párbeszédéről készült videó iszonyatos sebességgel terjedt az interneten. A „Jó élet Németországban” címmel bemutatott műsort Rostock városában vették fel. A lány most mégis maradhat Németországban egy pénteki hatósági közlemény szerint – adta hírül az AFP hírügynökség a Spiegel hetilara hivatkozva.

A német integrációs miniszter, Aydan Ozoguz a német lap szerint így kommentálta az ügyet: “nem ismerem a kislány helyzetét, de az biztos,hogy folyékonyan beszél németül és hogy hosszú ideje van az országban.I„ Hozzátette: “Épp ezért változtattuk meg a törvényt, hogy a jól beilleszkedett fiatalok tartózkodási engedélyt kaphassanak. ”

A Spiegel most azt írta: Rostock polgármestere a szóvivőjén keresztül jelentette be: nincs szándékában hazaküldeni Németországból a palesztin lányt és a családját.

Németország tavaly 200 ezer menedékkérőt fogadott be, idén 450 ezer főre számítanak.