Már megint az MTI
Autóbalesetben életét vesztette John Nash Nobel-díjas matematikus címmel adott hírt a kiváló tudós végzetes balesetéről az MTI. A szövegben már egy kicsit javított, közölvén, „a Princeton Egyetem matematikusa, közgazdasági Nobel-díjas”.
Nos, egyértelmű, hogy Nobel-díjas matematikus nem lehet, hisz matematikai Nobel-díj nincs. A közgazdasági Nobel-díjasság is sántít, mert olyan sincs. Nash az úgynevezett közgazdasági Nobel-emlékdíjat – hivatalos nevén: Sveriges Riksbanks pris i ekonomisk vetenskap till Alfred Nobels minne, azaz a Svéd Bank Közgazdaság-tudományi Díja Alfred Nobel emlékére – kapta meg 1994-ben, Harsányi János közgazdásszal és Reinhard Selten német matematikussal megosztva.
A derék HVG.hu még erre is rá tudott tenni egy lapáttal: „Autóbalesetben elhunyt John Nash, a játékelmélet egyik atyja.” Csak a rend kedvéért: John von Neumann (Neumann János) – akit nekünk illik ismerni – 1928-ban kezdett el a témával foglalkozni, amikor Nash született.
Róna György, e-mail