Már iskolába se lehet menni a medvéktől
A minap egy kártyapartit is félbeszakított a kerten átrohanó medve.
Egyre aggasztóbb a helyzet Romániában, a helyiek lassan az utcára sem mernek menni, ugyanis egyre gyakrabban jelennek meg a környéken a medvék – írja a Metro nyomán az Index.
2017 és 2019 között megtriplázódott a medvetámadások száma, száznál is többen sebesültek meg. Az állatok elszaporodását részben a 2016-ban bevezetett vadászati tilalom okozza, a medvék már kevésbé félnek az embertől, plusz rájöttek, hogy a városokban bőven találnak maguknak élelmet.
Az egyik falusi édesanya elárulta, hogy az ő kertjében is keresztül száguldott egy medve, amely felborította az asztalukat, ahol épp a családjával kártsáztak.
„Minden nap, ugyan az a szar van”
– mondta a 49 éves asszony. „Mindenhol ott vannak. Előfordul, hogy riasztani kell a hatóságokat reggelente, hogy elijesszék őket és a gyerekek el tudjanak indulni az iskolába.”
Vali Cristea, rohamrendőr elárulta, kifejezetten a medvék miatt indítottak őrjáratokat a környéken, hogy az emberek biztonságban érezhessek magukat. "Amikor húsz évvel ezelőtt elkezdtem itt dolgozni, alig lehetett medvét látni. Manapság egy 12 órás műszak alatt, simán találkozom három-néggyel is" – mondta a rendőr. Sokan vannak, akik már félnek kint lenni este, inkább autóval mennek a legközelebbi helyekre is. Egyébként van lehetőség arra, hogy valaki legálisan kilőhessen egy medvét, azonban meglehetősen körülményes procedúra az ilyesmi.
(Kiemelt képünk illusztráció. Arthur, a legnagyobb román medve. Fotó: Agent Green NGO via AFP)