Már csaknem 1300 áldozata van az indonéz földrengésnek
Ötödik napja vannak ivóvíz, élelem és ellátás nélkül az indonéz Palu lakosai, miközben a halálos áldozatok száma egyre csak emelkedik a múlt pénteki földrengés és szökőár nyomán.
Az indonéz katasztrófavédelem szerint a Celebeszt sújtó katasztrófa halálos áldozatainak száma keddre elérte az 1234-et. Ez a szám pedig tovább fog nőni az elkövetkező napokban, ahogy a romok közül kiemelik a holttesteket.
Helyszíni felvételeken látszik, milyen sorok kígyóznak az utolsó benzinkútnál, hogy üzemanyaghoz jussanak. Sokan szeretnének kijutni a településről, mert a segítség még lehet napokig nem érkezik. Akik nem tudnak, elhagyatott vagy összeomlott házakat próbálnak fosztogatni élelem után kutatva.
A természeti csapás után több ezer épület romokban hever, hidakat mosott el az ár. Pénteken először egy 5,9-es, majd egy 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Celebesz szigetének középső részét, a rengések miatt csaknem három méter magas szökőár alakult ki. A földrengés fészke a felszínhez közel, alig 10 kilométer mélyen volt, Donggala városától mintegy 50 kilométerre északnyugatra. Szombat reggelig több kisebb utórengést regisztráltak.
Összesen 2,4 millió embert érintett a földrengés és annak utóhatása.