Már a Nobel-békedíjas Szaharov emléke is veszélyt jelent Oroszországra
Nemkívánatos szervezetnek nyilvánította az amerikai Andrej Szaharov Alapítványt hétfőn az orosz főügyészség.
A főügyészség megállapította, hogy az alapítvány tevékenysége veszélyezteti az Oroszországi Föderáció alkotmányos rendjének alapjait és biztonságát. További részleteket a testület nem közölt.
A döntésről hivatalosan értesített orosz igazságügyminisztérium az alapítványt fel fogja venni a külföldi ügynökök listájára.
A The Andrei Sakharov Foundation honlapja szerint 1989-ben alapított szervezet, célja pedig Andrej Szaharov 1975-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett szovjet magfizikus és emberi jogi aktivista örökségének megőrzése.
Szaharov már 1951-ben támogatta a politikai elnyomás áldozatait: egy zsidó matematikust bevett a hidrogénbomba-programba. 1958-ban kiadott két cikket a nukleáris robbanás hatásairól – írja róla a Wikipedia. 1968-ban a New York Timesban publikált egy esszét Megjegyzések a békéről, a békés együttélésről és a szellemi szabadságról címmel. Az esszében a fegyverek leszerelése és a Nyugattal való együttműködés mellett foglalt állást. Felesége nemsokára meghalt, és Szaharov visszatért Moszkvába fizikát tanítani. 1970-ben lett a szerveződő emberi jogi mozgalom tagja. Cikkekben, petíciókban követelték a cenzúra eltörlését, a független bíróságokat és az általános választások bevezetését.
Mivel 1979-ben helytelenítette a szovjet csapatok bevonulását Afganisztánba, 1980 elején Gorkijba (ma Nyizsnyij Novgorod) száműzték.
1986. december 19-én Mihail Gorbacsov pártfőtitkár demokratizálási törekvéseinek részeként Szaharov engedélyt kapott, hogy feleségével együtt visszatérhessen Moszkvába. Szaharov azonnal a demokratikus mozgalom egyik legfontosabb alakja lett. 1989-ben a kongresszus tagjává választották. Amnesztiát kért a politikai foglyoknak, támogatta a leszerelést, az etnikai konfliktusok békés megoldását. 1989 decemberében halt meg.
(Kiemelt képünk: Andrej Szaharov Nobel-békedíjas orosz tudós. Fotó: Wikimedia Commons/Vladimir Fedorenko/Владимир Федоренко/RIA Novosti)