Elfogták és megölték a garázda majomgaleri egyik vezérhímjét

A fél méteres japán vagy másnéven vörös pofájú makákó egy középiskola udvarán lebzselt, elfogása után kiderült, hogy az emberek elleni támadások egyik hangadójáról volt szó.

2022. július 27., 12:36

Szerző:

Elfogták és megölték a hatóságok annak a közel 50 példányból álló majomgalerinek az egyik tagját, amely módszeresen terrorizálja Jamagucsi lakosságát – közölte egy helyi tisztviselő szerdán. A hím majmot egy Jamagucsi középiskola területén fogták el, de lehet, hogy

ezzel még nem ért véget a szőrös, fordulatos történet, mivel félő, hogy más elkövető majmok még szabadlábon vannak

– írja az AFP nyomán a France24

A városi alkalmazottak hetek óta próbálják felkutatni azt az elvetemült majombandát, amely azzal kavarta fel a japán közvéleményt hogy karmolásokkal és harapásokkal bántalmazták a lakosokat. Kedd este a garázdálkodó majmok felkutatásával és ártalmatlanításával megbízott vadászok nyugtatólövedéákkel lelőtték az egyik majmot, amelyről bebizonyosodott, hogy részt vett az egyik emberek elleni támadásban – mondta az AFP-nek a helyi mezőgazdasági hivatal egyik tisztviselője. A közel fél méter magas állatot végül túlaltatták.

Jamagucsiban azóta járőröznek, hogy a felnőttek és gyerekek elleni támadások körülbelül három héttel ezelőtt megkezdődtek. Mivel kedd délig 49 ember megsérült, és újabb támadásokról érkeztek jelentések, a keresés még mindig tart.

„A szemtanúk különböző méretű majmokról számoltak be, és még az elfogás után is újabb támadásokról kapunk jelentéseket” 

– mondta egy városi hivatalnok.

A vörös pofájú vagy japán makákók 15-200 fős, vándorló csoportokban élnek és Japán jelentős részén természetesnek számítanak, több helyen kártevőként tekintenek rájuk, mivel megeszik a termést és még a házakba is behatolnak. A Jamagucsiban történt támadássorozat azonban még így is szokatlan. 

(Kiemelt képünkön nem a tettesek láthatók. Etetés Avadzsi-szigeti Majom Központban 2021. december 16-án. Fotó: Nagaoki Mami/Jomiuru Sinbun/AFP.)