Magyarország elsőre megvétózta, hogy az Európai Unió elítélje Törökországot az észak-szíriai offenzíva miatt

2019. október 10., 12:10

Szerző:

Magyarország vétója szerda reggel meghiúsította, hogy az Európai Unió elítélje Törökországot az észak-szíriai katonai offenzíva miatt – írja EU-s diplomáciai forrásaira hivatkozva a Der Spiegel. A német hírmagazin portálja szerint az Orbán-kormány képviselői  semmivel nem indokolták a döntést. Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a Der Spiegelnek leplezetlen ingerültséggel azt mondta, nem lehet, hogy Magyarország újra és újra blokkolja az EU-t. – Ha ez a helyzet, nemhogy külpolitikai törpék, egyszerűen nemlétezők vagyunk a külpolitikában – fűzte hozzá a politikus.

Ismert, hogy Orbán Viktor rajong Recep Tayyip Erdogan politikai rendszeréért. Hírhedt 2014-es tusnádfürdői beszédében a magyar kormányfő az illiberalizmus ékesszóló példájaként méltatta, amit a török elnök az országával művel.

Az EUrológusnak az Európai Külügyi Szolgálat szóvivője azt mondta, hogy a szerda reggeli magyar vétót követő tárgyalásokon végül sikerült megállapodni egy olyan szövegváltozatban, amelyet egyhangúlag sikerült elfogadtatni. Korábban – írta meg a Spiegel több EU-tagország is sokat puhított a nyilatkozaton.

Az EU arra akarta figyelmeztetni Törökországot, hogy a katonai offenzívája újabb menekülthullámot indíthat el.

Az Orbán-kormány egyébként notóriusan szeret vétózni, a Kína külpolitikai törekvéseinek az elítélését célzó magas szintű nyilatkozattól az Arab Liga előtt képviselt közös állásponton át a 2050-ig teljesítendő klímavédelmi célkitűzésekig több kérdésben beintett már az Európai Uniónak. 

Több európai ország – Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia – kórusban ítélte el a török katonai offenzívát, Recep Tayyip Erdogan ugyanis azok ellen a kurd milíciák ellen küldte harcba a hadseregét, amelyek nyugati támogatással küzdenek a szélsőséges iszlamista terrorszervezet, az Iszlám Állam ellen. az Egyesült Államok által támogatott kurd militáris ernyőszervezet, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) közlése szerint szerda estig két polgári személy is életét vesztette a török légicsapásokban. Donald Trump amerikai elnök korábban a gazdasága tönkretételével fenyegette meg Törökországot a katonai offenzíva miatt.

Orbán Viktor csütörtökön egyébként részt vesz a Kereszténydemokrata Internacionálé római konferenciáján. 

Ami az indoklást illeti, csütörtökön Gulyás Gergely a Kormányinfó sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, a közös külpolitikai döntéshozatal számít, Magyarország pedig végül csatlakozott a nyilatkozathoz.  Az ARD felvetésére, hogy a török katonai offenzíva miatt a szíriai keresztények is jelezték, hogy nem érzik biztonságban magukat, Magyarország pedig a MOL-on keresztül kiváló viszonyban van a kurdokkal.